Eddig csak egyszer látott madár jelent meg ismét Vásárhely határában

A több éves aszály hatására a nagyobbik tó vízszintje folyamatosan csökken. Már évek óta nemigen láttunk itt parti madarakat leszállni, nemhogy költeni. Az apadás hatására azonban tavaly már volt egy gólyatöcs-pár, idén azonban már két párról számolhatunk be, illetve egyébb fajok is megjelentek, mint például a különféle cankófajok (piroslábú, réti, pajzsos, billegető).
Közülük talán kiemelném a tavi cankót, mely viszonylag ritkán kerül szem elé hazánkban. Ennek a fajnak az első, és ezidáig egyetlen bizonyított megfigyelése a területről, még 2008-ból való, így természetesen örültünk e faj újbóli észlelésének.
Említést érdemel a nemrég kihelyezett úszósziget is, melyet szemmel láthatóan használnak a madarak. A minap éppen egy gólyatöcs-pár és egy billegető cankó pihent rajta.
számolt be a megfigyelésről a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület.
Fotók: Molnár Ádám