Negatív lett a 15 hónapos koronafertőzött vásárhelyi kislány családtagjainak tesztje!

A kislány, szülei, valamint mindkét testvére két negatív tesztet adott 48 óra különbséggel. Ez azt jelenti, éjféltől megszűnik a családnál a karantén – adta hírül a Vásárhely24.
Nagyon jó hírt kapott a portál a vásárhelyi Béke-telepről. Itt él az az 5 tagú család, ahol pár hete koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak a család legkisebb tagjánál, egy 15 hónapos kislánynál.
Most hatalmas örömről számoltak be: a legutolsó két, 48 óra elteltével készült teszteken a család minden tagja, így a kicsi lány is negatív tesztet adott, tehát eltűnt a családból a koronavírus. A többieknél a teszt nem is igazolta a fertőzést, tüneteik is különbözőek és aránylag enyhék voltak, de azt százszázalékos biztonsággal nem lehet kizárni, hogy ők ne kapták volna el. Azt lehet feltételezni, hogy talán szerencsések voltak, ennyivel átvészelték, és még – talán szervezetüknek, vagy a körülményeknek, vagy ki tudja miért – még a teszt sem mutatta ki a fertőzést a többiek esetében. Mindez természetesen csak találgatás, hiszen biztosat nem tudhat senki sem.
Család tehát már látja a karantén végét. Csütörtök délutánra várják a hivatalos értesítést, így pedig éjféltől megszűnik a karanténjuk. Ennek ellenére, mint elmondták, a héten még nem nagyon fognak kimozdulni, munkába is majd csak jövő héttől mennek. Hozzátették, kemény lecke volt ez a pár hét, és nem győzik mindenkinek mondani, üzenni, igenis vegyük komolyan a koronavírust, tartsuk be a szabályokat, rendeleteket és ajánlásokat. Ők saját bőrükön tapasztalták meg – még ha betegség legrémisztőbb oldalát szerencsére nem is – milyen hetekig karanténban élni.
Elmondták még azt is, rengeteg embernek, ismeretlennek és ismerősnek hálásak azért a rengeteg figyelmességért, ajándékért, kis kedvességért, amit az utóbb hetekben nyújtottak. A két nagyobb gyerkőcnek félő, hogy édességmérgezése lesz, a kicsi lánynak – aki még nem nagyon eszik csokit – egy ajándékba vitt pandamaci jelentette a legnagyobb boldogságot az elmúlt időben. De nemcsak édességet, sok mást is kaptak ez idő alatt, lélekben velük tartóktól például kedves gyermekrajzokat is.