EDDA Művek Hódmezővásárhelyen: elhalasztva

Úgy látszik, hiába indult nagy reményekkel 25 év után ismét egy hódmezővásárhelyi nagy EDDA Művek koncert megszervezése, és rendeztek ennek felütésére nagysikerű közönségtalálkozót a városban, a koronavírus-járvány miatt sajnos a nagy esemény is késni fog.
Ami jó hír, hogy a koncert nem marad el, csak elhalasztásra kerül egy olyan időpontra, amikor már a járvány és az annak kapcsán hozott rendeletek miatt is már teljes biztonsággal meg lehet azt rendezni.
A helyszín nem fog változni, a Hódtói Sportcsarnok ad majd annak otthont, a már megváltott jegyek pedig természetesen érvényesek lesznek az új időpontra.