A munkanélkülivé vált kollégáknak indítottak jótékony akciót Szegeden

A cikkben leírják, hogy a Pizza Monkey-ban mindennap ingyenes személyzeti menüvel várják azokat, akik a vendéglátásban dolgoztak, de a koronavírus-járvány miatt elvesztették a munkájukat.
„Azt láttam, hogy az egészségügyi dolgozókra rengetegen gondolnak, de a bajba került vendéglátósokra senki. Ezért én rajtuk próbálok segíteni” – mondta a lapnak Németi Norbert.
A tulajdonos emellett azt is elárulta, hogy a saját cége is komoly problémákkal küzd a koronavírus-helyzet miatt. Bár korábban is foglalkoztak kiszállítással, tehát már megvolt hozzá minden feltételük, és nem most kellett erre átállniuk, így is nagyjából 40 százalékos veszteségnél járnak mindent összevetve.
(Forrás: delmagyar.hu; Fotó: Török János)