Bán Csaba: el kell pusztítanunk a most még elpusztíthatatlant

A közelgő húsvét alkalmából, a Hódmezővásárhelyi Református Ótemplomi Egyházközség nevében Bán Csaba szerdán az alábbi gondolatokat küldte el szerkesztőségünknek. A lelkipásztor írását változtatás nélkül közöljük.

„ἔσχατος ἐχθρὸς καταργεῖται ὁ θάνατος”

„Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.”

(1Kor 15,26)

Ma húsvét előtt négy nappal, egy autóban ülhettem egy 70-es évei végét taposó hódmezővásárhelyi emberrel. A beszélgetésünk – rövid útra való tekintettel – nem tarthatott öt percnél tovább, a téma a második mondattól kezdődően természetesen mostani (járványügyi) helyzet volt, benne az idősek, a leginkább veszélyeztetettek helyzete.

Utastársam összegző véleménye szabadon visszaadva körülbelül így hangzott, nem maga az elmúlás a nehéz, hiszen az csak egy pillanat lesz, hanem az odáig vezető út, a szenvedés az lesz a legnehezebb.

A lélektudomány bizonyítja, hogy életünket egy bizonyos kortól kezdődően – körülbelül az ötvenes éveinktől – az elmúlás, a felkészülés a halálra és az azt követő dolgokra egyre erőteljesebben foglalkoztatja. Mindennap hallhatjuk, hogy a járványban hányan halnak meg Magyarországon, és szerte a világon naponta. Ez bizonyosan felerősíti belső aggódásainkat, félelmeinket az elmúlással kapcsolatban nemcsak az idősebb, hanem fiatalabb korosztály számára is.

Reménykedve várják a holnapot, azaz számítunk arra, hogy a védőoltás, az oltóanyag előálljon, hogy a megbetegedések, a halálozások száma csökkenjen és ezzel egyidejűleg a gyógyulások száma növekedjen. Minden reményteli pillanatunk tulajdonképpen arról szól, hogyan „töröltetik el a halál.” Az a halál, aki nem ellenfélként, hanem ellenségként jelenik meg, emberi szemmel nem látható módon. Istennek legyen hála, egy olyan korban élhetünk, amikor embertársaink reménység szerint csak ellenfelek, de nem ellenségei egymásnak. Most azonban az ellenséggel, a vírussal állunk szemben, ami az emberi szemnek láthatatlan, nem emberi alakban ölt testet, mégis le kell győzni, lehetőség szerint el kell pusztítani, a most még elpusztíthatatlant.

A keresztyének legnagyobb ünnepe a feltámadás ünnepe, húsvét. Pál apostol Krisztus halála után 2-3 évtizeddel később fogalmazta meg – segítségül kérve az első keresztyének hitvallását, a Krisztus feltámadásába vetett hitét – amelyből most egy mondatot ragadok ki. A legnagyobb ünnep: a végsőt, az utolsót, a halált legyőző Krisztus feltámadása. Ezért a végső Krisztus feltámadása és nem a halál. A keresztyéneket foglalkoztatja – Dietrich Bonhoeffer német evangélikus mártírlelkipásztor szavaival élve – a végső és azt megelőző dolgok, ahogy utastársam leegyszerűsítve mondta, a halál és az oda vezető út. Lelkipásztorként, több száz gyászeset mellett megállva és az ötvenes éveimet taposva, nem tudom senkinek sem pontosan megmondani, melyik a nehezebb. A halál, vagy az odavezető út? De sok-sok gyászesetet közösen együtt feldolgozva biztosan tudom mondani, hogy a feltámadásban való hit, és benne ez a mondat: „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál…” reménység és kapaszkodó, a végsőt és az azt megelőző dolgokban.

Ezt a kapaszkodót kívánom 2020 húsvétján a Vásárhelyen és környékén élő minden nemzedék számára.

Bán Csaba

lelkipásztor”

Fotó: Archív (Gémes Sándor)