A vásárhelyi „majomlányt” mutatja be kisregényében D. Szűcs Csaba

Kevesen tudják, hogy élt egyszer Vásárhelyen egy Szilágyi Eszter nevű hölgy, aki inkább hasonlított állatra, mint emberre. D. Szűcs Csaba a mára teljesen feledésbe merült „majomlány” előtt állít emléket a legújabb történetével. Interjú!

– A majomlány címmel írt kisregényt a hódmezővásárhelyi Szilágyi Eszterről. Pontosan ki ő, és miért tartotta fontosnak, hogy megírja ezt a művet?

– Szilágyi Eszter Hódmezővásárhely valaha élt legfurcsább lakója volt, aki mára teljesen feledésbe merült. Csupán 28 esztendőt élt, 1909. március 13-án halt meg, és inkább hasonlított állatra, mint emberre. A helyiek ezért csak majomlánynak nevezték. Cirkuszi előadás közben született 1881-ben. Anyja a társulat tagja volt, állítólag tűznyelő. A csecsemőt eldobta magától, a város pedig gondozásba adta Újvárosra, a Makói utcában élő Lugosi Józsefnéhez. Sokat beszéltek róla elődeink, különféle elméleteket terjesztve származása felől. Esztert váratlan halála után a kórház halottasházába szállították, holtteste láttán még az orvosok is zavarba jöttek. Végül jeltelen sírba temették.

Eszter nevével először 2008-ban, egy százéves vásárhelyi újság megsárgult lapjain találkoztam. Nem mindennapi története azonnal megragadott, el is határoztam, hogy egyszer írok majd róla. A kisregénnyel többek között emléket szeretnék állítani neki.

– Miről szól a történet?

– A kisregény cselekménye kitalált, amibe beleszőttem Eszter életének egyes eseményeit. Rajta kívül több szereplő valóban élt, többet pedig egykor élők ihlettek. Az egy hetet felölelő történet egy rejtélyes halálesettel kezdődik, aminek felderítésére a Vásárhely és Vidéke napilap ambiciózus hírlapírója, Jáhni Richárd vállalkozik. Nyomozása során egy több évtizedes titok nyomaira bukkan, majd egy igazi rémtörténet részesévé válik, ami során nem csak az ő élete kerül veszélybe… Azt akartam, hogy a történet fontos helyszíne legyen a még épülő városháza, ezért a cselekményt 1893-ba helyeztem.

– Honnan tudott információkat szerezni a kisregény megszületéséhez?

– Eszter nevét kevés hivatalos iratban említik, de szerencsére az akkori vásárhelyi hírlapok többször is cikkeztek róla, ezeket használtam fel az írás során. A 19. század végi Hódmezővásárhely hiteles megidézéséhez pedig helytörténeti könyveket, korabeli fotográfiákat és térképeket hívtam segítségül.

– Érdekesség, hogy a regényt nem adja ki nyomtatott formában, hanem a Facebookon terjeszti. Mi ennek az oka, és hol olvasható el A majomlány?

– Manapság sajnos egyre kevesebben olvasnak könyvet, ezzel szemben az interneten rengeteg időt töltünk. Úgy gondoltam, a kisregény a közösségi oldalon sokkal több emberhez eljuthat, mintha nyomtatásban jelentetném meg. A történetet heti folytatásokban közlöm a Hódmezővásárhelyi rémtörténet Facebook-oldalamon.

– Tervez-e hasonló alkotásokat további régi hódmezővásárhelyi történetekről?

– Mindig is érdekelt a helytörténet, az íróasztalom fiókjában több olyan régi Hódmezővásárhelyi történet is lapul, amiket majd szeretnék a szépírás eszközeivel feldolgozni. Úgyhogy a Hódmezővásárhelyi rémtörténet Facebook-oldal követői a jövőben is számíthatnak A majomlányhoz hasonlóan megdöbbentő és vérfagyasztó írásokra.

– Ez már nem az első műve. Miket írt korábban?

– Kisgyermekkoromtól élénk volt a fantáziám, rengeteg történettel szórakoztattam a körülöttem lévőket, de csak középiskolásként kezdtem ezeket papírra vetni. A juss címmel írt első novellámmal harmadik helyezést értem el a 2003-as országos Író-deák vers- és novellaíró pályázaton. Eric Stalton misztikus esetei: A burnusz című regényem pedig 2006-ban jelent meg a Bába és Társai Kiadó gondozásában.