Házhoz viszik az ebédet a székkutasi gyermekeknek

Az önkormányzat a veszélyhelyzet idején is biztosítja az óvodásoknak és iskolásoknak a közétkeztetést a településen.
A közösségi médiában több lakos is köszönetet mondott a község vezetésének. Íme az egyik dicséret:
„Nagyon köszönjük az önkormányzat minden dolgozójának, megkaptuk az ellátmányt!!Emberségből jeles!”
A gyerekek mellett az idősekre is nagy hangsúlyt fektetnek Székkutason. Azt üzenik a 70 éven felülieknek, hogy ne hagyják el otthonukat és szükség esetén kérjenek segítséget az önkormányzattól. Erről bővebben ITT írtunk.