Dr. Grezsa Ferenc: Az ilyen helyzetekben az egész közösség „vizsgázik” – Interjú

Vásárhely24: Úgy tűnik, nagy a pánik most már országosan és Vásárhelyen is a koronavírus miatt. Hogyan tudjuk ezt a mindennapokban kezelni? Az emberek félnek, rettegnek, hogy elkapják a vírust.

Dr. Grezsa Ferenc, pszichiáter: Kétségkívül vannak pánikra utaló jelek, de a kép alighanem árnyaltabb. A pánikra utaló megnyilvánulások (pl. hamis információk terjedése, felvásárlás, „csodaszerekben” való hit stb.) mellett a tényleges veszély lebecsülésének is vannak jelei. Szóval, ha a mai helyzetet kizárólag a „pánik” felől értelmezzük, kicsit magunk is hozzájárulhatunk, hogy idővel valódi pánikállapot alakuljon ki. Aminek lényege, hogy a józan megfontolás, mérlegelés végképp elvész, a szorongással, ellenségességgel motivált cselekvés ésszerűtlenné, önsorsrontóvá válik.

A helyzet kezelésének kulcsa szerintem a kiegyensúlyozott, mértéktartó és megbízható információáramlás, tájékoztatás.  Ennek alapfeltétele a tájékoztató források, illetve a tájékoztatást nyújtó személyek hitelessége. Sajnos ezt illetően látok bizonyos kockázatokat, hiszen a média és a közélet világában – különböző okokból – viszonylag sok szereplő hitelessége iránt vannak kétségek, sőt előítéletek. Vásárhelyen különösen, pedig ha valamikor, most tényleg fontos lenne felülemelkedni a kölcsönös bizalmatlanságon.

Ha már a hitelességre utaltam, mindjárt hozok egy pozitív példát. Úgy látom, hogy az Operatív Törzs részéről rendszeresen nyilatkozó rendőr ezredes, és az országos tisztifőorvos asszony kommunikációja megfelel a követelményeknek, szereplésük hozzáértést, higgadtságot, megbízhatóságot sugall.

Konganak a polcok… Nem azért, mert az élelmiszeripar ne tudná ellátni a vásárlókat, hanem mert indokolatlan, pánikszerű felvásárlásba kezdtünk. Fotó: nepszava.hu

V24: Az emberek nem csak pánikolnak, de érezhetően sokkal feszültebbek is és türelmetlenebbek. Mivel rengeteg a korlátozás, eleve a megszokott kikapcsoló tevékenységeiket nem, vagy csak beszabályozva végezhetik. Hogyan kezeljék a feszültséget? Sokan most a gyermekeikkel vannak “összezárva”, ez egy teljesen új helyzet mindenkinek. Mire koncentráljunk, hogy viszonylagos harmóniában vészeljük át a következő időszakot együtt?

Grezsa Ferenc: A válaszban nyomatékosítanám azt a szót, ami a kérdésében is benne volt: „együtt”. Az ilyen helyzetekben az egész közösség „vizsgázik”… képesek vagyunk-e felülemelkedni önös érdekeinken, képesek vagyunk-e megszokott dolgokról lemondani egy magasabb rendű cél (a helyzetből való kilábalás) érdekében? Tudunk-e felelősséget vállalni önmagunkért és másokért? A legkülönbözőbb közösségek (a családokat is beleértve), sőt a nemzeti közösség egésze át tudja-e élni összetartozását, képes-e együttműködni?

Ha vannak is negatív jelek, összességében bizakodó vagyok. Mi magyarok válsághelyzetekben igenis össze tudunk fogni. Gondoljunk csak a nagy árvizekre, a romániai forradalomra és így tovább.

Ha együttműködésről van szó, gyakran eszembe jut egy élményem. A nyolcvanas évek közepén két batárommal, édesapámmal és nagybátyámmal az akkori kommunista hatalom által elrendelt rendkívüli állapotot nyögő Lengyelországba utaztunk, II. János Pál pápa lublini miséjére. Már beesteledett, amikor beértünk a városba. Szembeötlött egy hatalmas, legalább 15 emelet magas panelház a maga ezernyi ablakával. Nos, a lakásokban úgy kapcsolták föl, illetve oltották le a villanyt, hogy egy hatalmas, a földszinttől a háztetőig nyúló óriási fény kereszt rajzolódjék ki, mégpedig mértani pontossággal. E hatalmas épületben egyetlen lakásnak egyetlen ablaka sem volt, amelyik „kilógott” volna a sorból. Ahol égnie kellett a villanynak, mindenütt égett, ahol pedig sötétnek kellett lennie, mindenütt az volt. Hát így is lehet együttműködni.

V24: Annyi korlátozás van már érvényben, hogy szinte be vagyunk már zárva otthonainkba. Ezt megszokni nagyon nehéz. Mit lehet tenni, hogy feltaláljuk magunkat itthon is?

Grezsa Ferenc: A válsághelyzetek nehezek, de nagy távlatokat is kínálnak. Ha most jól „vizsgázunk”, rájövünk majd, hogy sokkal kreatívabbak, megoldóképesebbek, találékonyabbak vagyunk, mintsem gondolnánk. Ezt az egész helyzetet fogjuk fel lehetőségként! Most aztán van idő beszélgetni, együtt étkezni, játszani, mesélni a gyermekeknek azokról a felmenőikről, akiket már nem ismerhettek. Elővehetjük a családi fotóalbumokat, egyéb relikviákat. Egyáltalán, sokkal több időt szentelhetünk egymásnak, mint a „normál” hétköznapokban. Aztán bepótolhatjuk a régóta húzódó elmaradásokat… a lakáson belül és a ház körül egyaránt. Sokan rákényszerülünk, hogy új módon, új módszerekkel lássuk el teendőinket.

Pár napja megtartottam első online közvetített egyetemi előadásomat, amit érdekes kihívásként éltem meg. Imént pedig egy olyan értekezletet fejeztem be, ahol videókonferencián „találkoztam” kollégáimmal. Most használtuk először ezt a módszert és úgy éreztük, hogy tanultunk valamit, kicsit „többek” lettünk általa. A mai helyzetben rengeteg lehetőség kínálkozik arra, hogy újszerűen közelítsünk dolgokhoz. Szóval kíváncsisággal, tanulási helyzetként is megélhetjük ezeket a heteket.

V24: A gyerekek életében is óriási a változás. Bár sokan örülnek, hogy nem kell óvodába, iskolába menniük, ugyanennyien hiányolják a közösséget, erőteljes bezártságot érezhetnek. Mit tehet a szülő ilyenkor a gyermekéért?

Grezsa Ferenc: Ne feledjük, hogy gyermekeinknek továbbra is tanulniuk kell, csak otthonról és nem az iskolában. E kötelezettségük azért szervezi a napjaikat, legalább is annak jó részét. A szülőknek most lehetőségük nyílik arra, hogy a megszokottól eltérően, az eddiginél is kicsit „jobb” kapcsolatba kerüljenek gyermekeikkel. A legfontosabb, hogy többet beszélgessenek, mint egyébként. Legyen több mese, zenehallgatás, közös tévézés és filmnézés, és persze a látottak megbeszélése… kerüljenek elő a családtörténetek, a családi „sztorik”….

Ha idejük engedi, a szülők is kapcsolódjanak be a távoktatásba, hiszen az egyik közszolgálati csatorna egész nap ilyen műsorokat ad. (Nekünk, felnőtteknek sem árt felfrissítenünk tudásunkat, amire most kitűnő lehetőség van.)  Aki teheti, tanuljon együtt gyermekeivel! Mint bármilyen más közösen átélt esemény, ez is összefűzi őket. Minél többet beszélgetnek egymással, a bezártság „fullasztó” légköre helyett annál inkább bensőséget, kölcsönös szeretetet fognak megélni.

V24: Reális a pánik, vagy már túlburjánzott?

Grezsa Ferenc: Egyelőre nem beszélnék pánikról, bár a kockázata megvan. A félelem valós, mert ha egyszerre túl sokan lesznek betegek, az egészségügy kapacitásainak korlátozottsága miatt (nem csak nálunk, világszerte!) sokan nem juthatnak hozzá a szükséges ellátáshoz.

Ugyanakkor talán a kelleténél kevésbé vagyunk tisztában azzal, hogy a jól működő közösségek abszolút képesek elhúzódóvá, kezelhetővé tenni a folyamatot. Tudatosítanunk kellene magunkban, hogy sorsunk nem a vírus „kezében”, hanem saját kezünkben van. Ha szigorúan betartjuk az utasításokat, ajánlásokat, akkor viszonylag nagyobb veszteségek nélkül átvészeljük ezt a járványt. Ennek intézményes feltételei is adottak. Járványügyi rendszerünk európai összevetésben is jó színvonalú. Az egészségügyi személyzet magasan képzett, hivatástudata kiemelkedő. Megbízhatunk bennünk, tehát már „csak” magunkban kellene megbízni, hogy képesek vagyunk a felnőtt, érett magatartásra.

fotó: Magyar Idők

V24: Az idősebbek eleve magányosabbak általában, most még inkább annak érezhetik magukat, mint legveszélyeztetettebb társadalmi réteg, amelynek tagjaiként szinte karanténban kell(ene), hogy éljék mindennapjaikat. Mit tehetünk értük?

Grezsa Ferenc: Örülök a kérdésnek, hiszen épp az csendül ki belőle: a felelősségérzet, az együttérzés, amelyre az előzőekben utaltam.

Leginkább azt tehetjük, hogy szoros kapcsolatban maradunk velük. Nem fizikai értelemben, mert az számukra veszélyes. Hanem úgy, hogy rendszeresen érdeklődünk irántuk, telefonálunk nekik, átvállaljuk ügyes-bajos dolgaik intézését, a járványügyi szabályok betartásával bevásárolunk számukra, kivisszük az ételüket és így tovább.

Az előttünk álló hetekben, hónapokban az idősek és az unokák nemzedéke között elmélyülhetnek a kapcsolatok. Ha a fiatalok – a szabályok betartásával! – részt vállalnak az idősekről való gondoskodásban, saját fontosságukat, áldozatkészségüket is átélhetik. Ezek az érzések főleg a serdülők számára személyiségépítő hatásúak.

Végül, de nem utolsósorban az idősekkel való törődés a különböző segítő programoknak is feladata. Vannak olyan szolgálatok, amelyek telefonon, vagy interneten is elérhetők és lelki értelemben jelentős támogatást tudnak nyújtani az őket igénybevevőknek. A médiának folyamatosan tájékoztatnia kellene e szolgálatok elérésének lehetőségeiről.

Borítókép: Magyar Idők, fotók illusztrációk, pixabay.com