Ők voltak az első fehér emberek, akiket az afrikai fiatal látott

Január 31-én indult el hat vásárhelyi fiatal, hogy életük legnagyobb kalandját éljék át. A hivatalos rajton nem vett minden csapat részt, hiszen voltak, akik már hamarabb elindultak, vagy épp nem Budapestről vágtak neki a körülbelül 9000 kilométeres távnak. A srácok a közönségtalálkozójukon elárulták, ekkor még nem tudták, hogy mire vállalkoztak.

Az európai szakaszt szinte megállás nélkül tették meg. Benzinkúton pihentek kicsit, felváltva vezettek, és az autóban aludtak. „Nem volt túl kényelmes, hiszen három napon keresztül az autóban mosdatlanul utaztunk. Az elején nem aludtunk menet közben annyit, mert még az elején voltunk, még bírtuk, de az első szakasz vége fele már nehezebb volt, volt, aki végig aludta Spanyolországot” – mesélték a fiatalok.

A fogfájás

A csapat egyik tagjának, Csanádnak már a túra elején elkezdett fájni a foga. „Másfél napos szenvedés és fogfájás után muszáj volt, hogy megálljunk. Másfél két óra várakozás után egy orvos ellátta a fájós fogamat” – avatta be a közönséget az érintett.

A többiek a várakozást hasznosan töltötték, hiszen elmentek hóláncot vásárolni, hiszen az Atlasz hegységen átkelve még szükség lehetett rá. Végül nem kellett használniuk, hiszen nem közlekedtek hóban.

Dakhla és a termálfürdő

Ha valakinek azt mondják, hogy termálfürdő, akkor valószínűleg medencékre, és jó meleg gyógyvízre gondol. Utóbbi Dakhlában is volt, ám nem feltétlen olyan formában, mint itthon. A srácok a földre feküdtek le, és úgy locsolták le őket a vízzel. „Ez amúgy egy természetes úton feltörő kénes víz volt, ami elég nagy nyomással tört fel a földből, és be lehetett fizetni egy ilyen kis élményfürdőre. Először lefeküdtünk hasra, majd hátra, és jól átverettek minket a nagynyomású vízzel. Kár lett volna kihagyni, egy helyi különlegesség volt” – mesélték a srácok.

Adományozás

Mikor már Szenegálban jártak, a helyiekről sem feledkeztek meg a vásárhelyiek. Tudvalevő, hogy ebben az afrikai országban igencsak szűkösen tudnak megélni az emberek, így adományokkal segítették őket a bamakósok. „Bementünk egy iskolába, hogy adományokat adjunk. Mikor megkapták ezeket, nagyon boldogok voltak mind a gyerekek, mind a tanárok. Először nagyon furcsán fogadtak minket, nem tudták, hogy kik vagyunk, és hogy honnan jöttünk”.

Az iskola után egy kis off-roadozás következett. A csapat nem minden tagja értett egyet azzal, hogy letérjenek a kijelölt útról, ezért ebből volt is egy kis vita, de a végén csak megállapodtak, hogy kalandoznak. A földút mellett további gyerekekkel futottak össze, akiknek szintén adtak egy pár apróságot.

A leveskocka

„Vittünk magunkkal leveskockát, ami színes csomagolásban volt. Úgy nézett ki, mintha csoki lenne. És ez a zacskó közé keveredett az adományos csomagnak. Csanádon kívül senki nem tudta, hogy mi az, és körülbelül 3 nap után mondta el, hogy az leveskocka. A gyerekeknek úgy osztogattuk, mintha csoki lenne. Még néztük is, hogy milyen jó kis csokik, nem olvadtak el útközben. Nem bontottunk ki egyet sem, csak miután megtudtuk, hogy mi az, akkor Gábor megkóstolt egyet. Szerencsére azért kaptak mellé mézet is meg cukrot, így sikerült kompenzálni a bakit” – osztották meg a vicces sztorit a rallisok.

Akik még nem láttak fehér embert

A vásárhelyiek olyan helyeken is jártak, ahol találkoztak olyannal, aki még nem látott fehér embert. „Volt egy olyan szituáció, hogy kikötöttünk egy kis fahíd mellett, ahol egy helyi fiú biciklivel ment át a hídon. Megálltunk, hogy adunk neki valami kis ajándékot. Már nyújtottam ki az ablakon a cukorkát, amikor meglátott minket a srác. Kikerekedett a szeme, eldobta a biciklit, és elrohant.”

Célbaérés, hazajutás

Az utolsó szakasz után már mind a hat vásárhelyi fáradt volt, és meglehetősen porosak is voltak. Miután áthaladtak a célkapunk, egy szállodában szerettek volna letusolni, a ceremónia előtt, ám nem ment az olyan könnyen. A 4 csillagos szállodában 100 euro lett volna egy éjszaka/fő, ám a magyaroknak sikerült kialkudni, hogy 60 euroért mindegyikük letusolhasson.  Itt szerették volna lefoglalni a repjegyeket is, azonban csak 3 darabot sikerült megvásárolni, mert a foglalóoldal leállt. A másik 3-at nem sikerült megvenni, de rohanni kellett a stadionba, ahol a célceremónia volt.

Végül, akinek megvolt a repjegye, az hazarepült, és bónuszként sikerült még egy darabot vásárolni, így négyen hazarepültek, és csak ketten maradtak kint. Természetesen 3 nap után sikerült mindenkinek jegyhez jutnia, így mindenki épségben, és élményekkel tele ért haza.

Fotók: a csapat Facebook oldala