Ford T-Modell szelfipontot alakítanának ki Makón

Eredetileg a Marosparti Veterán Autós-Motoros Közhasznú Sportegyesület elnöke, Szilágyi László vetette fel, hogy az épp felújítás alatt álló egykori Ford-lerakat közelében alakítsanak ki egy úgynevezett T-Modell szelfipont parkot.
Farkas Éva Erzsébet polgármester a Rádió 7-nek elmondta: támogatja a város ezt az elképzelést, hiszen jövőre lesz a Ford konstruktőr Galamb József születésének 140. évfordulója, és erre időzítenék a szelfipont átadását. Hozzátette, az önkormányzat elképzelése, hogy a jelenleg magánkézben lévő lerakat ismét Makó tulajdona legyen, és egy látogatóközpontot hoznának létre benne.
Farkas Éva Erzsébet kitért arra is, hogy a Ford-lerakat homlokzatát az önkormányzat a Lechner Tudásközpont támogatásával újítja fel. A munkálatok már elkezdődtek és várhatóan a tavasszal be is fejeződnek. A városvezetőtől megtudtuk: az épület földszintjén rendeznék be azt a kiállítást, mely Galamb Józsefhez köthető, vagyis számos olyan járművet helyeznének itt el, melyek megtervezésében részt vett. Az épület emeletére pedig a sportmúzeumot költöztetnék, így egy új látogatóközponttal gyarapodna Makó.
(Forrás: radio7.hu)