Csontváry Magányos cédrusát alkothatjuk újra a vásárhelyi Élményfestő tanfolyamon

Lucza-Vígh Erna, a szervező művészetpedagógus a Rádió 7-nek elmondta, hogy Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrusát alkothatják újra az érdeklődők délután 1 órától 5 óráig a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, ezután a festő egy másik főművét is feldolgozzák majd közösen.
Hozzátette, az önköltséges képzésre a SKICC Alkotóműhely Facebook-oldalán megtalálható elérhetőségeken lehet jelentkezni, február 21-éig.
Lucza-Vígh Erna erről részletesen így nyilatkozott: „Azt tapasztaljuk, hogy sok olyan ember van, akinek a kezében általános iskolás kora óta nem volt festék, és nagyon szeretnék újraélni azokat az önfeledt pillanatokat, szükségük lenne rá, de nem tudják, hogy hogyan fogjanak hozzá. Ezek a foglalkozások pedig nagyon jó alkalmat adnak rá, hogy kipróbálják magukat.”
Forrás radio7.hu, borítókép archív/Vásárhely24