Germán harcos nyugodott a 309-es sírban

A leletek legnagyobb része a második századból származott, amikor Hódmezővásárhely területén szarmata népesség élt a római korban. Az útépítés beruházása tette lehetővé, hogy azon a területen feltárásokat végezzenek a szakemberek, amelyet már a hetvenes évek közepén végzett vizsgálatok alapján lelőhelyként regisztrálták.

A feltárás során a legtöbb esetben az egykor gabonatárolásra használt gödröket találtak az archeológusok, s úgy vélik, hogy a három legmélyebb üreg lehetett a település vízgyűjtője. Három egykori ház helye is regisztrálása került, amelynek tetőszerkezetét a házon belüli oszlop tartotta, s feltártak három füstölő-aszaló műhelyt is, egyiket különösen ép állapotban. Ezekben az egyik helységben égő tűz füstjét és a melegét kürtő vezette át a másik épületrészbe, ahová a füstölni való húst, halat, vagy aszalni szánt gyümölcsöt tették.

Az itt élt szarmatákról három temető is mesél. Bár a legtöbb sírt kifosztották, a régészekre sok lelet várt. A női sírokból ezüst és bronz fülbevalók, karperecek, csüngők, gyöngyök kerültek elő, míg a férfiakkal főként vastárgyakat, csatokat, késeket és figurákat temettek.

Különlegesnek számít a 309-es számmal jelölt sír, amelyben a szarmata temetkezési szokásoknak megfelelően helyeztek örök nyugalomra egy férfit. Nyugalma nem tartott az idők végeztéig, a sírrablók az ő nyughelyét is megtalálták, de a hátrahagyott leletek így is érdekes következtetésre vezették a szakembereket, akik nyughelyen egy 50-60 év körüli, a többi szarmatához képest kiemelkedő, 190 centiméteres testmagassággal bíró férfi maradványaira leltek. Csontjai is jóval erősebbek voltak az akkor itt élt lakosságénál, s a sírban talált két tárgy is különlegesnek számít a többi sír maradványaihoz képest. Az egyik egy korong alakú, szíjak elosztására használt bronzcsat – ehhez hasonlót a környék egyik sírjában sem találtak –, míg a másik tárgy egy fémalkatrészekkel megerősített pajzs maradványa volt, de a sírban egy dárda hegyét is megtalálták.

Ez a férfi volt az egyetlen a területen, aki mellé fegyverzetet temettek, aki a vizsgálatok jelen állása szerint egy germán harcos lehetett, akit láthatólag befogadtak a szarmaták, hiszen temetőjükben saját temetkezési szokásaiknak megfelelően hantoltak el.

(Forrás: Tornyai János Múzeum, Arany-Tóth Attila)