Rengeteg baleset történt csütörtökön reggel a megyében

Sok helyen nagyon csúszós az úttest, vélhetően emiatt több baleset is történt Csongrád megyében csütörtökön reggel – jelezték többen is portálunknak.
Makó és Szeged között Deszknél áll a forgalom, úgy tudni több baleset is történt, Klárafalvánál egy autó a fák közt, az árokban kötött ki. A sofőr sértetlenül szállt ki a járműből.
Egy másik balesetben összeütközött két személyautó a 43-as főút 9-es kilométerénél, Deszk térségében. A balesethez a szegedi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. A mentők is a helyszínen vannak.
Szentesen a Damjanich utcán, Csongrád és Tiszaalpár között, valamint Kistelek és Kiskunmajsa között is baleset történt, előbbi város közelében.
fotó: Facebook, baleset miatt feltorlódott gépjárművek Deszknél