B. Élthes Eszter: nem volt méltó Bessenyeihez a vásárhelyi önkormányzat eljárása

A színészóriás özvegye, B. Élthes Eszter szerint a Rákosi-korszakot idézi, ahogyan a vásárhelyi önkormányzat előzetesen felépített politikai koreográfia alapján írta felül a bírálóbizottság döntését. Kiemelte: nem volt más lehetősége, mint a gálán bejelenteni a Bessenyei-díjjal kapcsolatos döntését. Állítja, nem ő okozott botrányt, hanem a polgármester. Exkluzív interjúnkban arról is beszél, miért tartotta volna fontosnak Nemcsák Károly kitüntetését.

– A vasárnapi 12. Bessenyei-díjátadó gálán Bessenyei Ferenc özvegyeként és a díj bírálóbizottságának elnökeként visszavonta a Bessenyei név használatára adott engedélyét. Úgy fogalmazott, ez a legkevesebb, amivel a Bessenyei névnek tartozik. Miért érezte így?

Nem véletlenül idéztem beszédem elején férjemet: aki már korábban is úgy ítélte meg, ebben a romlott világban nincs fogadókészsége az általa képviselt szellemiségnek; én pedig ehhez tartom magam, ennek jegyében ápolom és őrzőm az emlékét. Bessenyei Czenner Mihály színháztörténész állítása szerint a 20. század második felének legnagyobb magyar színésze volt. Olyan szerepeket játszott el, melyeket rajta kívül senki nem tudott. A legkedvesebb alakja Kossuth volt, mert úgy tartotta, Kossuthban ismert önmagára igazán ez a nép, ez a nemzet. Amíg magyar ember él, addig Széchenyiről, Bánkról, Dózsáról vagy Zrínyiről is Feri maszkja jut eszünkbe. Olyan egyéniség volt, akiben – mint a nemzet említett történelmi nagyjaiban – saját múltját felismerte, akin keresztül saját hagyományait, értékeit felfedezte a magyarság. A róla elnevezett díj kitüntetettjeinek méltónak kell tehát lenniük a névhez, a szellemiséghez.

– Mi történt pontosan a 2020-as Bessenyei-díj odaítélése körül, ami arra sarkallta, hogy visszavonja a névhasználati engedélyt?

Az egész történet, maga a kiválasztási folyamat és az önkormányzat ügyintézése is méltatlan volt Bessenyei Ferenc emlékéhez. Éreztem, hogy az első másodpercről kezdve arról van szó, hogy egy bizonyos, hatalomra került politikai csoportosulás kizárólag a saját reklámozására használja a Bessenyei nevet, másrészt zsákmányként, koncként tekint akár az olyan pozíciókra, mint a bírálóbizottsági tagság, akár magára a díjra is. Az egész ott kezdődött, hogy 2018-ban a korábbiakhoz képest elképesztő módon késlekedett a kiírással az önkormányzat, egészen október 14-éig vártak ezzel, alig két hetet hagytak a jelölésre. Az általam küldött javaslatokat pedig egyszerűen letagadták, nyilvánvalóan elsuvasztották egy fiókba. Ezért 2019-ben óvatosságból már visszaigazolást kértem, hogy megérkeztek-e a leveleim, javaslataim… November 1-jével járt egyébként le a jelölési határidő, aztán vártam, hogy jelentkezzenek a bírálóbizottsági ülés kapcsán, de jó ideig nem történt semmi, ami már önmagában gyanús volt.

– Próbálta keresni az önkormányzatot?

Többször hívtam a kapcsolattartót, az ezzel foglalkozó munkatársakat, de nem vették fel a telefont, és nem is hívtak vissza. Hiába vártam postán magukat a jelöléseket is, melyeket az elmúlt tizenegy évben mindig gyorsan megküldtek a bizottság minden tagjának, most csak november közepe felé érkeztek meg e-mailben. Később, amikor visszahívtak, közölték, mikor ül össze a bírálóbizottság, de váratlanul az is kiderült, az évek óta öt fővel működő szakmai grémiumot a polgármester és a városvezetés újabb hat személlyel bővítette. Egészen megdöbbentem ezen, hiszen a bizottság eddig közmegelégedésre végezte munkáját: és eddig is megosztott volt a bizottság, két fő az egyik, kettő a másik politikai oldalhoz tartozik, jómagam pedig semleges, azaz Bessenyei-párti vagyok. Tájékoztatást kértem, kik is az új tagok, és kiderült: (egyikük fő érdeme, hogy az alpolgármester asszony legjobb barátnője), hogy egyiküknek sincs semmi köze az előadó-művészethez. Tréfásan megjegyeztem, talán a Nobel-díjak elbírálására sem kell tizenegy fő, Hódmezővásárhelyen a Bessenyei-díjakhoz, úgy látszik, igen. A viccet félretéve: nem lehetett ezt másként értelmezni, minthogy politikai gyámság alá helyezték a bírálóbizottságot. Még olyan érzésem is volt, hogy a polgármestert támogató valamennyi ellenzéki párt megkérte a jussát…

– Ilyen előzmények után mire jutott végül a mesterségesen felduzzasztott bírálóbizottság?

Amikor megérkeztem az ülésre, láthatóan nem örültek nekem az új tagok és a hivatal emberei: úgy éreztem magam, mint a vádlott az inkvizíció előtt. Ki is fejtettem, olyan az egész, mintha büntetésben lennénk, mire a polgármester egyik marcona női munkatársa: komisszáriusa durván kiosztott, itt nagyon sok pénzről van szó, ezért sok embernek kell döntenie. Felhívtam a figyelmet, a Bessenyei-díj előadóművészi kitüntetés, amely országos, illetve határon túl élő művészekre vonatkozik. A régi tagokkal együtt elmondtuk, az vált gyakorlattá, hogy egy országos és egy vásárhelyi kitüntetett választunk. Azért tartjuk fontosnak, hogy országosan ismert és elismert díjazottunk legyen, hogy magának a díjnak az ismertsége és presztízse emelkedjék.

Ezután kezdődött el a szavazás, melynek során, mint az előre várható volt, a bizottság két régi tagja szokásuk szerint kizárólag két hódmezővásárhelyire adta le szavazatát, arra hivatkozva, hogy ennek a díjnak „hódmezővásárhelyiségű”-nek kell lennie. Egy másik régi tag hiába olvasta fel a díj hivatalos kiírását, melyben erről egy szó sincs, és hiába figyelmeztette őket arra, hogy nekünk mint bírálóbizottsági tagoknak nincs jogunk a kiíráson változtatnunk, ez, mint eddig is mindig, nem érdekelte őket.

Ezután a kínos helyzetük miatt érezhetően feszengő új tagok egyike szintén csak a két hódmezővásárhelyi jelöltre adta le voksát, és döntését Berei Erzsébettel kapcsolatban azzal indokolta meg, hogy a tanárnő hatalmas szervezőmunkát végez. Erre közbeszóltam: harmadszor terjesztik fel Berei Erzsébetet, és harmadszor közlöm, ez egy előadóművészi díj. A hivatalos jegyzőkönyvek tanúskodnak róla, hogy mindkét korábbi alkalommal elismertük munkáját, és azt javasoltuk, hogy ha a város számára fontos és értékes Berei Erzsébet szervezőmunkája, ismerjék el Pro Urbe díjjal. Jeleztem, hogy itt a kiírás szerint kifejezetten előadóművészi díjról van szó, erre kell szavaznunk, és az előadóművész nem szervező, Bessenyei Ferenc például életében két percet nem szervezett (a szervezés kifejezetten az, ami nem az előadóművészek feladata, és ezért nem is értenek hozzá). Számomra felfoghatatlan, hogy az önkormányzat miért nem méltatta Pro Urbéval, és miért ragaszkodott csökönyösen Bessenyei-díjához. Hiába keresem ennek lehetséges okait, csak egyet találok: a Pro Urbe díjhoz nem társul pénzjutalom, míg a Bessenyei-díj évek óta jelentős összeggel jár…

– Hogyan alakultak aztán a jelölések a grémiumban?

Két régi és egy új tagon kívül más nem támogatta végül Berei Erzsébetet. Az új tagok mindegyike, és a régiek közül az a bizonyos kettő, így összesen nyolc tag jelölte Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanárt, heten, az új tagokból négyen, a régiekből hárman az országos kategóriában Nemcsák Károlyra szavaztak. Különösen pikánsnak tűnt, hogy az alpolgármester asszony barátnője Alföldi Róbertet javasolta, amivel egyedül maradt. Az ülésen aztán megegyeztünk abban, hogy Dratsay Ákos mellett – bár nála kevesebb szavazatot kapott – Kovács István karnagy tevékenységét is szeretnénk elismerni, hiszen nemcsak talpra állította, de az ország egyik legjobb zenekarává tette a korábban jó hírű vásárhelyi katonazenekart. Minden új tag, és a régiek közül hárman, a fent már bemutatott két régi tagon kívül megegyezett abban, hogy Dratsay és Kovács megosztott díjazására teszünk javaslatot, az országos kategóriában pedig Nemcsák Károly kitüntetését terjesztjük a közgyűlés elé. Így ért véget az ülés, vagyis nem egészen, mert akadt egy váratlan fordulat.

– Éspedig?

Az eddigi tizenegy évvel ellentétben a helyszínen gyorsírással készített jegyzőkönyvet nem nézhettük át, és nem hitelesíthettük aláírásunkkal, ahogy ez mindig szokásban volt − tavaly is. Kérdésemre a polgármesteri komisszárius azt mondta, legkorábban két hét múlva küldik majd e-mailben a jegyzőkönyvet, azaz hitelesítés egyáltalán nem lesz, azaz a tagok aláírásukkal nem hitelesíthetik az elhangzottakat. Ennél egyértelműbb jelzést már nem is kaphattunk volna arra nézve, hogy a jegyzőkönyvbe csak azután áll módunkban bepillantani, miután a képviselő-testület már döntött a díjról. Azt is roppantul helytelenítettem, és szóvá is tettem, hogy az önkormányzat megpróbált beleavatkozni a bírálóbizottság döntésébe azzal, hogy betette az anyagok közé a saját, hosszú laudációját Berei Erzsébetről. Számomra egyértelművé vált: a városvezetés előre eldöntötte, hogy Berei Erzsébetnek kell kapnia az egyik díjat, a másikat pedig az, akire (csak zárójelben jegyzem meg, hiszen más sokkal nevesebb hódmezővásárhelyi születésű zenész is volt a javasoltak között, de bizonyítani nem tudom) az új tagoknak szavazniuk kell. Ily módon a bírálóbizottság ülése csupán színjáték volt: a közgyűlés végrehajtotta a politikai szándékot, felülírta a mi döntésünket, így nyilvánvalóan politikai okokból elgáncsolta Nemcsák Károlyt, miközben nekünk még a hitelesített jegyzőkönyv sem állt rendelkezésünkre, sőt azt sem tudhattuk, hogy a közgyűlés elé milyen szövegű jegyzőkönyvet tettek le.

– Maximálisan érhető a felháborodottsága, de miért döntött úgy, hogy a díjátadó gálán tiltakozik ez ellen az eljárás ellen? Próbálta korábban is jelezni ellenérzéseit a városvezetésnek, az önkormányzatnak?

Hogyne, és ezért is érzem méltatlannak, ahogyan most a polgármester a gálán elmondott beszédemet kommentálja. Számtalan alkalommal kerestem őket telefonon, fel sem vették, és nem hívtak vissza. Ezért nem maradt más választásom, mint a jegyzőnek hivatalos levelet küldtem, amiben vázoltam a helyzetet, és kértem hitelesítésre a jegyzőkönyvet, de nem méltattak semmilyen válaszra. Ha mindez a polgármester tudtával történt, megdöbbentő, ha meg nem tudott a hivatalos leveleimről, akkor milyen vezető, és hogyan működik a hivatal? Tehetetlen voltam. És sajnos másfelől is azt kellett megtapasztalnom, hogy leveleimre nem adnak választ. Mi ez, ha nem az a romlott világ, ami elől Bessenyei is menekült? Hát a jó modor, a tisztesség morzsái sem léteznek már Hódmezővásárhelyen? Mi más lehetőségem lett volna, mint a díjátadón, ami a kiírás szerint valójában a képviselő-testület díszközgyűlése, kifejteni a tiltakozásomat?

Azt követően döntöttem végleg így, hogy január 3-a után megkaptam a közgyűlés határozatát és a bírálóbizottsági jegyzőkönyvet, melyből néhány részlet kimaradt ugyan, de ami egyébként tartalmazza a bizottság döntését (de a mai napig nincs hitelesítve). Felháborított az is, hogy tizenegy év után először szigorúan zárt ülésen határoztak a díjakról, azt meg különösen furcsának találtam, amiről a sajtóból értesültem, hogy a kulturális, az oktatási, a nemzetiségi és a sportbizottság javaslataira is hivatkozik a közgyűlés. Ezt először viccnek hittem: miért nem kérdezték meg mindjárt az egészségügyi, vagy a mezőgazdasági bizottságot is? Hiszen a Bessenyei-díjról külön erre létrehozott bírálóbizottság dönt, miért van akkor erre szükség? Amikor megtudtam, hogy ezekben a testületekben többségben a polgármesterhez kötődő emberek vannak, köztük annak a körnek a tagjai, akik évek óta azért küzdenek, hogy még a Bessenyei Művelődési Háztól is elvegyék a férjem nevét, minden világossá vált. De őszintén szólva álmomban sem hittem volna, hogy egy politikai hatalom így képes keresztülgázolni Bessenyei még élő özvegyén. Nem veszik észre, hogy magukat járatják le ezzel? Én mélységesen szégyellném magukat a helyemben!

– Mit szól azokhoz a vádakhoz, melyek szerint a Fidesszel és az M1-gyel közösen rendezte meg a botrányt a gálán?

Ismétlem: miután a hivatalos leveleimre nem válaszoltak, nem maradt más lehetőségem, mint a gálán – ami egyben a díszközgyűlés is – bejelenteni, hogy nem értek egyet az idei eljárással, és visszavonom a névhasználati engedélyt. Csak a szűk családot avattam be a tervembe. Tudtam, Vásárhelyen senkinek sem mondhatom el, hogy senkit se hozzak kellemetlen helyzetbe, aki az önkormányzattól függ. Aki ismer, az tudja, hogy határozottan képviselem az elveimet, de azt is be kell vallom: ezúttal féltem. A történtek alapján, és abból a hangnemből, ahogyan velem bántak, azt sem zártam ki, hogy fizikai inzultus ér, ezért megkértem egy barátomat, hogy jöjjön el értem. Nem egyeztettem senkivel, pláne nem a Fidesszel vagy az M1-gyel. Üldözési mániáról tesz tanúbizonyságot, aki azzal vádol, hogy én bármilyen politikai párttal szövetkezve teszek ezt vagy azt. Semleges vagyok, legfeljebb Bessenyei-párti: férjem örökségét követve az egész nemzetet igyekszem szolgálni, nem szekértáborokat.

– A polgármester ön után ment, és úgy tudjuk, a parkolóban érte utol, s ott beszélgettek. Miről? Mit akart Márki-Zay Péter? Megpróbálta meggyőzni, hogy menjen vissza a gálára?

Szeretném leszögezni: nem én okoztam botrányt vasárnap, hanem Márki-Zay Péter azzal, hogy utánam szaladt. Könyörgöm, miért volt erre szükség? Egy polgármester nem hagyja ott az eseményt, a díjazottakat, a közönséget, az élő közvetítést, és fut utánam, mint egy kisiskolás fiú, ha érzi, hogy valakit megbántott. És ismétlem: nem a sértettség beszélt belőlem, nem tettem mást, mint kiálltam, és elmondtam az igazságot indulatmentesen, nyugodtan, világosan, érhetően – mint ott is hangsúlyoztam, nem nagy örömmel, de az önkormányzat nem hagyott nekem más esélyt és lehetőséget. A vásárhelyieknek jogukban áll tudni arról, hogy mi történik a háttérben, hogy milyen aljas módszerekkel dolgoznak az önkormányzat munkatársai. A polgármester a parkolóban ért utol. Megtehettem volna, és meg is érdemelte volna, hogy faképnél hagyom, beülök az autóba, és rávágom az ajtót, de őszintén szólva megszántam az elmondhatatlanul kínos helyzetében. Mielőtt még a két, szó szerint őrjöngő komisszárius nő utolérte, és megpróbálta visszavinni a terembe, váltottunk pár szót privátban. Úriasszony módjára elmagyaráztam neki, hogy helytelenül döntött és cselekedett a Bessenyei-díjak ügyében. Kiráz tőle a hideg, ahogyan utólag csúsztat a beszélgetésünkről, és visszaélve a bizalmammal kiforgatja a szavaimat! Számomra az a legnagyobb bűn, hogy visszaélt a bizalmammal!

– Mi hangzott el önök között valójában?

Közöltem Márki-Zay Péterrel, hogy miután végre láthattam a jegyzőkönyvet, bebizonyosodott a számomra, hogy tudott a bizottság döntéséről, ezért nem húzhatja ki magát a közgyűlés döntéséből, amellyel politikai okokból partvonalon kívülre tette a bírálóbizottság javaslatát. Erre rögtön arra hivatkozott, hogy a fideszesek sem támogatták Nemcsák Károlyt. Más forrásokból tudom, ez nem igaz, tehát a szemembe hazudott: a hozzá lojális többség politikai okokból gáncsolta el a kitüntetését, amellyel megint csak a Bessenyei-díj országos rangját szerettem, szerettük volna emelni. Megkérdeztem, mi baja a Jászai-díjas, érdemes művésszel, mire azt a megdöbbentő választ kaptam: szerinte „Nemcsák nem színész”. Szó szerint ezt mondta, a Bibliára megesküszöm! Én viszont úgy gondolom, a polgármester soha az életben nem látta Nemcsák Károlyt a színpadon, és fogalma sincs, milyen színész. Ha azzal „vádolják”, hogy egy szappanoperában szerepelt, hadd hívjam fel a figyelmet, a Szomszédokat milliók nézték és nézik, ráadásul sok kiváló, Kossuth-díjas színész mellett három Nemzet Színésze is részese volt az alkotásnak Zenthe Ferenc, Komlós Juci és Raksányi Gellért személyében. Hogy veszi a bátorságot egy politikus, hogy így degradáljon egy nagyszerű művészt? Megkérdeztem tőle, hogy miért tüntettek ki egy szervezőt helyette, aki nem előadóművész, és akit az általa felduzzasztott bírálóbizottság sem támogatott, és miért nem adtak Pro Urbét neki? Erre mindössze furcsán bólogatott. Már nekem volt kínos a helyzet, hiszen a két önkormányzati dolgozó magukból kikelve, őrjöngve követelte tőle mondta neki, hogy az egész színház rá vár, és menjen már vissza, ő pedig velem próbál beszélgetni a parkolóban. Végül már én mondtam neki, hogy menjen vissza, ezen már nem tud változtatni.

– Miért volt az ön számára kiemelten fontos Nemcsák Károly jelölése?

Szeretném leszögezni, miközben Márki-Zayék egyértelműen politikai okokból torpedózták meg Nemcsák Károly díjazását, az én jelölésemben egyáltalán nem játszott szerepet a politika. Férjem utolsó öt évében Nemcsák volt az egyedüli a színésztársadalomból, aki törődött vele. Vele tartotta utolsó előadóestjeit, együtt utazták be az országot, és Feri mindig az utódjaként mutatta be Karcsit, akit igazán nagyra becsült mint színészt és mint embert. Férjem, élete utolsó éveiben Karcsi minden premierjére elmentünk. Még vidékre is leutaztunk egy előadására, ami után Feri este instruálta Karcsit: aki ismeri a színészeket, tudja, hogy ez miféle bizalmat és elismerést jelent, csak olyan kollégával tesznek ilyet, aki minden értelemben megérdemli. Nemcsák elévülhetetlen érdeme, hogy feleségével együtt megalapította a Turay Ida Színházat, melynek valamennyi premierjén ott voltunk. Otthont adott, társulatot nyújtott olyan színészeknek, akiket nem tudott foglalkoztatni az anyaszínházuk, és a nézők imádták a produkcióikat. Igazgatóként annyira korrekt, hogy „házi rendezőjének” számít a nem éppen fideszesként számon tartott Verebes István is. Nemcsák igazi polgári, hagyományos, tisztességes színházat csinál, le a kalappal előtte! Hihetetlenül alulról indulva, hátrányos helyzetből harcolta fel magát a Nemzeti Színház tagjai közé, és nem volt mögötte senki. Erre jön Márki-Zay Péter, és veszi a bátorságot, hogy kinyilatkoztassa: „Nemcsák nem színész”. Felháborítónak tartom, hogy a vásárhelyi polgármester a rombolás mellett kötelezte el magát, embereken gázol keresztül leplezetlen országos politikai célja: a miniszterelnök-jelöltség érdekében.

– Mivel támasztja alá, hogy a városvezető visszaél Bessenyei nevével és örökségével?

Nézze, aki meghallgatja a tavalyi Bessenyei-centenáriumon elmondott és a mostani beszédét, világosan láthatja, hogy Márki-Zay Péternek ahogy Nemcsák Károly, úgy Bessenyei Ferenc személyéről és munkásságáról sincs semmi fogalma. Erre is megesküszöm, tavaly, a Bessenyei-centenárium ünnepi előadásán ott mellettem, a mappáján írta a szövegét, és az alpolgármestertől kérte az adatokat, mikor született Feri, mit érdemes róla tudni, milyen szerepeket játszott. A polgármester arra sem veszi a fáradságot, hogy rendesen felkészüljön az ilyen kiemelkedő alkalmak ünnepi beszédeire? Kell ennél egyértelműbb jel arra, hogy nem ismeri a városa díszpolgárát, a magyar nemzet kiemelkedő művészét? Kell ezeknél meggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a saját személyén és nagypolitikai karrierjén kívül semmi nem érdekli, mindent ennek rendel alá, a botrányokat is ezért rendezi, hogy róla beszéljen az egész ország? Majd Bessenyei özvegyét gyalázza, aki kiállt, hogy lerántsa a leplet az ármánykodásokról, és elmondja az igazságot? Innen üzenem: 34 évig voltam Bessenyei Ferenc társa, az özvegye vagyok, könyvet írtam róla, továbbviszem az örökségét: aki engem gyaláz, Bessenyei Ferencet gyalázza!

– Mi a véleménye arról a nyilvános meghurcolásról, ami vasárnap óta történik Vásárhelyen akár Bessenyei Ferenc, akár az ön személyével, nevével?

A férjem 1973-ban mondta, nem akar azzal azonosulni, hogy Jágók ülnek a nézőtéren, akik nem ismerik a tisztességet. Az utolsó 34 évét együtt csináltuk végig, és őt ismerve biztos vagyok benne, hogy Bessenyei Ferenc szó szerint belehalna, ha látná a politikusok által gerjesztett aljas indulatokat, azt a mocskot, amit egy védtelen nővel művelnek, aki felállt, és elmondta az igazat. A 16. századi boszorkányüldözések eltörpülnek ahhoz képest, amit nyilvános uszítással vagy a háttérben, a közösségi média segítségével ma Vásárhelyen művelnek emberekkel, jelen esetben velünk. Cenzúrázatlanul ömlik az aljasság, erkölcsileg, lelkileg és egészségügyileg is tönkreteszik a kiszemelt áldozatot, szétmarcangolják, mint a keselyűk a dögöt. A föld alá süllyednék a szégyenemben, ha „felelős” politikusként hazugságokkal szítanám ezt a gyűlölködést, persze lehet, az érintetteknek nincs szégyenérzetük.

A Márki-Zay által büszkén emlegetett „művészi szabadságról” pedig csak annyit, hogy az 50-es években, a Rákosi-korszakban nagyobb volt a színházak szabadsága annál, ahogy most Vásárhelyen egy előadóművészi díj bírálóbizottságát gyámság alá helyezte, ülésének jegyzőkönyvét manipulálta, javaslatát irányított döntéssel, öncélúan felülbírálta a politika. Ami a díj odaítélése kapcsán lezajlott, és ami vasárnap óta történik, ezerszer bebizonyította, hogy igazam volt, amikor úgy döntöttem, visszavonom a névhasználati engedélyt. Ki kellett mentenem a Bessenyei nevet ebből a szennyáradatból, hogy megóvjam a nemzetet egyesítő örökségét!