Szabados Ágnes: merem remélni, hogy olvasni újra menő
Szabados Ágnes, az RTL Híradó híradósa, a “Nincs időm olvasni kihívás” megálmodója, a mozgalom kapcsán kiadott Olvasónapló szerzője, a Lapozz a 99!-re podcast szerkesztő-műsorvezetője, nem utolsósorban pedig immár második éve irodalomterapeuta. Ágit kétségkívül Magyarország legismertebb arcai között tartják számon. Az újságíró, közel hat éve ismerteti heti több alkalommal a legfrissebb és legaktuálisabb híreket az ország egyik legnépszerűbb kereskedelmi csatornáján. A közösségi média szerepének átalakulása rá is hatást gyakorolt. Miután szembesült mindezzel, úgy döntött, megpróbál hasznos tagja lenni ezeknek a platformoknak mégpedig úgy, hogy belecsempészi az irodalom, azon belül is, leginkább az olvasás szépségét és fontosságát. Néhány nappal ezelőtt lehetőségem nyílt a szegedi Millenniumi Kávéházban erről hosszasan faggatni őt!
Mekkora felelősség nyomja a vállad azáltal, hogy közel hat éve az egyik legnépszerűbb magyar kereskedelmi tévécsatorna híradósaként tart számon az ország?
A legnagyobb kihívás, hogy hiteles tudjak maradni, ehhez pedig nagy fokú tudatosságra van szükség. Ahhoz, hogy ez heti több alkalommal működjön a képernyőn, a mindennapjaimat is tudatosan kell megélnem. Ez egy fajta alázatosságot is jelent a munka iránt, amiről azt gondolom egyébként, hogy ebben a szakmában elengedhetetlen. A tudatosság pedig nemcsak a viselkedésre és az öltözködésre, hanem a közösségi média felületek használatára, az ott megosztott vagy nem megosztott tartalmakra is vonatkozik. Igyekszem ezeket a platformokat okosan használni.
Kijelenthetjük, hogy ennek a tudatos közösségi felület használatának köszönhető az, hogy most itt ülünk, és az immár négy éve létező Nincs időm olvasni kihívásról beszélgetünk, igaz?
Igen, tagadhatatlan, hogy szerettem volna a közösségi felületeimet hasznos tartalmakkal megtölteni, azon belül pedig az irodalom fogyasztására, vagyis az olvasásra ösztönözni a követőimet. Az olvasás iránti szeretetem egyébként a gyermekkoromra nyúlik vissza. Viszont nekem is meg kellett tanulni jól olvasni. Meg kellett tanulni kiválasztani a legmegfelelőbb olvasmányt és beosztani az időt, amit az olvasásra szánok. Ma már elmondhatom, hogy nagyon sok érdekes helyzetben képes vagyok akár néhány sor elolvasására is, még akkor is, ha ez időben csupán 5-8 percet jelent. Pont emiatt, mindig van nálam legalább egy könyv, amihez ilyenkor nyúlhatok. Ez motiválta a “Nincs időm olvasni kihívás” létrehozását. Azt viszont én magam sem gondoltam volna, hogy nagyon rövid időn belül, szerte az országból több ezren csatlakoznak majd a csoporthoz, azt meg pláne nem, hogy mindennek több, ehhez kapcsolódó szintén hasznos és tudatos hozadéka is lesz majd.
Hogyan kell elképzelni a kihívást, és mi lett ennek a konkrét, vele párosuló hozadéka?
A kihívást úgy kell elképzelni, hogy közel négy évvel ezelőtt létrehoztam a Facebookon egy csoportot, ami a Nincs időm olvasni kihívás nevet kapta. A csoport lényege, hogy minden hónapban ajánlok egy témát, amiben mindenki azt olvas el , amit csak akar. Ezzel az a célom, hogy havonta legalább egy könyvet elolvassanak a tagok. Egy ideje ez kiegészült azzal, hogy minden hónapban választok egy közös könyvet, kvázi adok egy tippet. Sokan azt olvassák, amit én is az adott hónapban. Úgy gondolom, hogy havi egyetlen könyvet mindenki el tud olvasni, legyen akármilyen élethelyzetben. A kihívás, nagy örömömre rövid időn belül éltre kelt és a maga útját kezdte járni. Ennek köszönhető, hogy a csoportban levők nagy része nem csak egy könyvet olvas el abban az adott hónapban, hanem többet. És azáltal, hogy ezt megosztják egymással, ismeretségek, barátságok jönnek létre. Minden hónap végén van egy kibeszélő a csoport Facebook oldalán, ami úgy néz ki, hogy élőben bejelentkezem és összegzem az élményeimet, tapasztalataimat a közös könyvvel kapcsolatban. Miközben beszélek, a tagok szintén hozzászólnak, véleményezik a hallottakat, olvasottakat. Igazi könyvklub hangulata szokott lenni egy ilyen kibeszélőnek. És, amit még hozadékként könyvelhetek el az nem más, mint, hogy néhány hónappal ezelőtt sikerült kiadnom a “Van már időd olvasni?” Olvasónaplót, amelynek szerzője, szerkesztője, megálmodója, kiadója is én vagyok. Ez tényleg egy olyan ajándéka a kihívásnak, amelynek szükségét az elmúlt négy évben megtapasztaltak alapján éreztem meg. De ugyanennyire örülök annak is, hogy nagy sikerrel fut a Lapozz a 99-re! címe podcast műsorom, amelyre a Betone Studio kért fel, és a közös munka eredményeként egy nagyon sikeres podcast műsor született meg. Ez minden kedden új epizóddal jelentkezik, a podcast-lejátszóján midenki megtalálja. Már 30 epizódon is túl vagyunk.
Amennyiben meg kellene fogalmazni, hogy mit jelent számodra az olvasás, mit mondanál?
Az életem, lételemem, fejlődésem. Számomra nagyon fontos, hogy olyan könyveket vegyek a kezembe, amelyek hatást gyakorolnak rám: elgondolkodtatnak, élményt szereznek, tanítanak. És valahol én magam is ilyen vagyok, szeretek hatást gyakorolni másokra. Éppen ezért rendszerint igyekszem olyan könyveket ajánlani, amelyekkel tudom, hogy hatni tudok. Jelentős szempont, hogy azonosulni tudjak a könyv mondanivalójával, mert hiszem, hogy csakis ezáltal leszek tőle gazdagabb.
És végül kérlek oszd meg, hogy mikor és milyen apropó kapcsán kerültél először kapcsolatba az irodalomterápiával?
Két évvel ezelőtt ismertem meg az irodalomterápia fogalmát és ugyanabban az évben kerültem vele szorosabb kapcsolatba, ugyanis szakképzett irodalomterapeutává képeztem magam. Azóta erre is hivatásként tekintek. Az olvasás népszerűsítése mellett ez is a munkámmá vált. Beszélgetés által adni másoknak, ráébreszteni másokat, kérdezni másoktól, figyelni másokra, egy-egy irodalmi művön keresztül. 2019-ben öt csoportom is volt, akikkel végig vittem ezt az egyébként heteken át tartó önismereti terápiát. Ugyan nem vagyok pszichológus, de az irodalomterápia a részvevők számára egy jó ugródeszka lehet ahhoz, hogy az ügyeikkel, elakadásaikkal, bajaikkal felkeressék a számukra legmegfelelőbb szakembert. Annak ellenére ugyanis, hogy ez egy csoportos foglalkozás, a cél mindig, minden esetben az, hogy mindenki külön-külön megtalálja az éppen azon a napon kezünkbe vett irodalmi részletben önmagát. Hogy felfedezze azt, hogy ki is ő abban az adott történetben. Hogy egyáltalán hogyan vélekedik arról az adott történetről, milyen érzéseket kelt benne, milyen hasonlatokat vél felfedezni és egyáltalán, merjen az őt foglalkoztató érzelmekről, történésekről, gondolatokról, ügyekről, bajokról beszélni.
Fotó: Gémes Sándor
