Kilenc újszülött látta meg a napvilágot tavaly Székkutason – babaköszöntésen jártunk

Kilencen látták meg a napvilágot a tavalyi évben Székkutason, tudtuk meg Rostás Péter alpolgármestertől, aki elmondta, hogy az újszülöttek köszöntése hosszú évek óta, már-már hagyományként él a településen. Az önkormányzat vezetőségének egy része ugyanis minden új év első hónapjában ellátogat a település azon újszülöttjeihez, akik az előző évben jöttek világra és létükkel gyarapítják a lakosok létszámát.
Szél István polgármester, Rostás Péter alpolgármester, Kapocsi János Lászlóné és Mihály Ferenc önkormányzati képviselők a mai napon a 2019-ben világra jöttek közül hetet látogattak meg és fejezték ki örömüket a családoknál.
Nagyné Csende Fanny 2019. 11. 23-án hozta világra első gyermekét, Nagy Dorotit, aki 4260 grammal és 52 centivel érkezett, természetes úton, három óra vajúdást követően. Mint megtudtuk, a kislány jó alvó, nyugodt, keveset sír, viszont időnként hasfájással küzd.
Bácsné Maczali Boglárka 2019. 01. 18-án szintén első gyermekét hozta a világra, Bács Anna Boglárka három kilóval és 46 centivel, koraszülöttként érkezett. Ezt követően a különböző vizsgálatoknak köszönhetően meghatározásra került egy olyan terápia, amely azóta is a kislány mihamarabbi fejlődését és felzárkózását segíti.
Rostásné Kapás Szabináékat 2019. 08. 18-án harmadik gyermekük, Rostás Elizabet örvendeztette meg. A kislány 4250 grammal és 52 centivel jött a világra. Bátyjai, akik hét és négy évesek örömmel és szeretettel fogadták, a maguk tudásához és érettségükhöz képest pedig ugyanekkora boldogsággal is foglalkoznak vele.
Szél István, Székkutas polgármestere, Rostás Péter alpolgármester és az önkormányzat képviselői minden családnak egy kis figyelmesség kíséretében sok-sok örömteli pillanatot és jó egészséget kívántak.