Széles Flóra: a zaklatás nem határozhatja meg a művészvilágot

Széles Flóra neve sokak számára ismerősen csenghet. Személye ugyanis többek között olyan nagy sikerű, már-már mindenki által ismert operettekhez köthető, mint a Bob herceg, a Csárdáskirálynő, illetve olyan musicalek által ismert, mint a Szépség és a Szörnyeteg, a Padlás vagy a Mágnás Miska. Ez utóbbi operettet Peller Károly rendezésében december 13-a óta játssza a Szegedi Nemzeti Színház, kijelenthetjük: telt házas, töretlen sikerrel.

Széles Flóra Debrecenben született, ezt követően szüleivel Vácra, majd néhány évvel később Szegedre költözött. Általános és középiskolai tanulmányait a napfény városában végezte, minek után felvételizett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ám a második rostán nem ment át, ezért aztán felsőfokú tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karon kezdte meg. Elszántsága azonban nem hagyta nyugodni, ennek köszönhetően második nekirugaszkodásra sikeres felvételit tett a fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol a tavalyi évben végzett mint zenés-színész szakos hallgató.

Mikor és minek köszönhetően vált az ön számára egyértelművé, hogy színművész lesz?

Háromévesen találkoztam először a színpad erejével. Ekkor kezdtem el ugyanis balettozni Vácon, Jeszenszky Endrénél. Aztán három évvel később Szegedre költöztünk, ahol a Varjasi Ottóné által vezetett gyermekszínjátszókör tagja lettem. Határozottan kijelenthetem, hogy az Ági néni által nyújtott színházi élmények, tapasztalatok érlelték meg bennem, hogy színésznő szeretnék lenni. Vele ugyanis olyan előadásokat vittünk színpadra mint a Dzsungel könyve, a Padlás vagy a My Fair Lady. Ezek gyermekként nemcsak óriási katarzist, de végtelenül nagy örömet, kikapcsolódást és szabadságot is okoztak. Kétségkívül ezek a tényezők voltak azok, amik egyértelművé tették, hogy színésznő leszek. Ági néninek köszönhetően az általános iskolai és a középiskolai években szerzett színpadi gyakorlatok igen erősnek és jónak bizonyultak, ám az első próbálkozásomnál mégsem sikerült felvételt nyernem a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Visszatekintve egyébként úgy gondolom, hogy mindez nem véletlen. Öt évvel később, minek után már majdnem diplomát szereztem a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karon, újra próbálkoztam, és nagy-nagy örömömre sikerrel is jártam. Ezen apropó kapcsán hagytam fel a jogi karon való tanulással. Az elmúlt öt évben sikeresen elsajátított színpadi létnek és elméleti tudásnak köszönhetően több mint fél éve immár, hogy diplomás zenész-színésznek mondhatom magam.

Ezen szaknak köszönhetően került kapcsolatba a Budapesti Operettszínházzal?

Igen, ugyanis tavaly, az utolsó egyetemi évemben volt szerencsém megmutatni magam az Operettszínház színpadán a Carouselban Julik, vagyis Juli Jordan szerepében. Ezt követően Kiss B. Attila és Dr. Kriza Zsigmond felajánlotta, hogy legyek a társulat tagja, én pedig természetesen elfogadtam a felkérést, így váltam 2019. augusztus elsején a Budapesti Operettszínház társulatának tagjává. Nagyon szeretném, ha közeljövőben minél többször a színpadon állhatnék, és minél többféle darabban és szerepben kipróbálhatnám magam. Ez az évad meg is adja erre a
lehetőséget. Olyan időszakot élek most meg, amiben a folyamatos munka és annak változatossága nagyon fontos a fejlődés és a tapasztalatszerzés miatt.

Egy operettszínésznek összetettebb produkciókkal kell megbirkóznia a nagyérdemű előtt, ennek tudatában lett zenés-színész szakos hallgató?

Abszolút, sőt, ez a fajta összetettség vonzott igazán. Egy zenés szerep megformálása során hatalmas paletta áll rendelkezésünkre. Nemcsak szöveggel, de zenével és tánccal is kifejezhetjük a közölni kívántakat. Ez persze sok esetben óriási kihívásokkal jár, de az általa nyert újabb és újabb játékterek megérik a plusz munkát.

A hétköznapokban mennyire sikerül egy-egy szereptől elrugaszkodni?

Igyekszem erre tudatosan figyelni, vagyis mindig megpróbálom elkülöníteni az adott szereplő örömét, bánatát, hozzáállását a saját magam lelki és fizikai állapotától. Úgy vélem, hosszútávon csak is így tudok majd kiégés nélkül a pályán maradni. Ezt persze nem úgy értem, hogy nem kell ízig-vérig belebújni egy szerepbe. Sőt! Csak időnként
tudatosítani kell magamban, hogy a saját életemet nem élhetem az éppen próbált karakter szemén keresztül. Ennek ellenére persze odahaza is sokat foglalkozom egy-egy szerepemmel azért, hogy aztán a próbákon és az előadásokon hitelesen tudjam teljesíteni a feladatot. Akár csak egyetlen jelenet hangulata is rám tud ragadni hosszú időre, de sosem szabad elfelejtenem, hogy az nem az én valóságom.

A Peller Károly által rendezett és egy egész hónapon át játszott Mágnás Miska igen nagy sikernek örvendett az Alföldön. Milyen érzés volt visszatérni egyrészt az otthonába, másrészt arra a terepre, ahol a pályafutása kezdetét vette?

Mindig nagyon jó érzés itthon lenni, feltöltődni és megnyugodni egy kicsit a család szeretetében. A Szegedi Nemzeti Színház volt az első olyan színház, ahol otthon érezhettem magam. Igazán jól esett találkozni és egy kicsit beszélgetni azokkal a már kollégáknak nevezett pályatársakkal, akik évekkel ezelőtt még a felvételire való felkészülésben voltak segítségemre. Annak pedig elmondhatatlanul örülök, hogy a Mágnás Miskát ilyen sikerrel játszhatjuk. A visszajelzések alapján elértünk egy fontos célt: vagyis sikerült olyan hús-vér emberként megformálnunk a karaktereinket, akikkel a közönség a XXI. században is képes azonosulni. Igyekszünk új oldalaikat felfedezni a
szerepeknek és humorral, őszinte hangokkal megszólaltatni őket.

Hol láthatják legközelebb a nézők?

A Veszprémi Petőfi Színházban, a Vígszínházban és a Budapesti Operettszínházban láthatnak, ahol most több darabban is szerepet kaptam, ezek közül a legfrissebb jelenleg a Menyasszonytánc musical Béres Attila rendezésében. Szerencsére elmondhatom, hogy nem unatkozom. Kevés idő jut ugyan a pihenésre, de ezt egyáltalán nem bánom, ugyanis azt hiszem belehalnék, ha huzamosabb ideig nem állhatnék színpadra. Nyilván ennek ellenére én magam is érzem, hogy időnként szükség van a fizikai és szellemi feltöltődésre, a hangommal kapcsolatban viszont azt tapasztalom, hogy az a jó, ha az minél többet trenírozva van.

Az önben rejlő, és jól látható, el nem veszett gyermeki ént tudatosan alkalmazza fellépéskor?

Attól függ, hogy a szerep mit kíván meg; vannak esetek, amikor igen. És azt hiszem, hogy ez így van jól, nem szabad hagynunk, hogy ez az énünk elvesszen. Bátran kell használnunk ezeket az energiákat, mert ezek azok, amik könnyedebbé teszik a nehéz pillanatokhoz vagy a megoldani kívánt feladatokhoz való hozzáállást, döntéshozást, megoldást.

Kikre tekint a szakmában példaképként?

Rengeteg nevet felsorolhatnék. Ha már a gyermeki énről volt szó, akkor mindenképpen ki kell emelnem Oszvald Marikát és Kalocsai Zsuzsát. Hihetetlen, hogy milyen magas szinten képesek játszani egy-egy szerepbe bújva úgy, hogy közben megmaradnak kellően humorosnak és könnyednek, és mégis képessé teszik a szereppel való azonosulást a legnagyobb dráma kellős közepén is. Vagy itt van Szeged Vajda Júliája, aki érzékenységgel és örök profizmussal csap bele minden alakításába. Az érzékenység egyébként szerintem elengedhetetlen. A mai, valljuk be kegyetlen világban, ahol mindenki a túlélésért küzd ez egyre inkább egy nem kívánt dologként van feltüntetve. Ezért, ha bárki érez magában késztetést a művészetben való lét és tevékenység iránt, azt arra bátorítanám, hogy tegyen annak megvalósulása érdekében és ne féljen a materiális világ pillanatnyi elengedésétől, az érzelmi, lelki dolgok felszínre hozása érdekében. Érdemes és szükséges ezekkel foglalkozni.

Mi a véleménye az elmúlt hetekben, hónapokban kiteljesedő, a művészvilágot, azon belül is leginkább a színházakat és a színésznőket érintő zaklatási ügyekről?

Szerencsére engem egyetlen egyszer sem érintett ennek a szele. Viszont azt gondolom, nagyon fontos, hogy vigyázzunk egymásra, illetve az is, hogy tudjunk ezekben az esetekben olyan emberekhez fordulni, akik segítő kezet tudnak nyújtani. Mint tudjuk, a zaklatás nem csak és kizárólag, de többségében a nőket érintő probléma. A nyilvánosságot látott esetek nem mindennapiak, amik ellen az adott pillanatban lehet és kell is tenni, annak érdekében, hogy ne váljanak megszokottá. Viszont nem szabad azt gondolni, hogy ez határozza meg a művészvilágot. Ilyen bárhol, bárkivel történhet. A jelenlegi társadalmi berendezkedéseknek sok problémát kell megoldaniuk. Ez
is közéjük tartozik.

Fotó: Gémes Sándor