Tíz százalékkal nőhet a pulykahús forgalma az ünnepi időszakban

A magyar pulykaágazat helyzete másfél éve stabil, azt keresleti piac jellemzi. Az ágazat bevétele évente 90 milliárd forintra tehető – közölte a pulykaszövetség
Belföldön évente közel 100 ezer tonna pulykát termelnek, ennek több mint 40 százalékát exportálják, a kivitel 13 milliárd forint árbevételt eredményez. A feldolgozott hús nyolcezer tonna készítményt, 7,5 ezer tonna panírozott terméket jelent.
A pulykahús ára öt százalékkal drágult idén tavalyhoz képest, október elsejétől az áruházláncoknál további áremelés figyelhető meg. Ezt januártól újabb áremelkedés követheti, amelyet a szövetség a közüzemi díjak, valamint a bérköltségek emelkedésével magyaráz.
Közölték azt is, hogy a belföldi pulykahús-fogyasztás mostanra 7,5 kilogrammról négy kilóra, vagyis az európai átlaggal azonos szintre esett, miközben csirkéből kétszer annyi fogy, mint 15 éve. Az idei 2019-es év első fél évében 13 ezer tonna magyar pulyka kelt el külföldön és 14,3 ezer tonna belföldön, mindkét értékesítés 8-9 százalékot esett tavalyhoz képest.
Magyarországon a Gallicoop értékesíti a legtöbb pulykát, azt a Gallfood követi. A két cég a piac kétharmadát fedi le, ebből mintegy 40 százalékot a Gallicoop, 25-30 százalékot pedig a Gallfood képvisel.
A pulykahús iránti növekvő kereslet a karácsonyt megelőző egy-két hétre koncentrálódik, ebben az időszakban a Gallicoop Zrt. 10-15 százalékos forgalomnövekedést tapasztal elsősorban a pulykamell filé, a pulyka felsőcomb filé és a pulyka darált hús forgalmában – közölte a vállalat.
A Gallicoop idén várhatóan 39 ezer tonna pulykát vág majd, ebből decemberben 3-3,5 ezer tonnát. Az exportált mennyiség meghaladja a 10 ezer tonnát – közölték.
mti, borítókép illusztráció