Szuper Anya: Bán Csabáné Zsófia szerint a család egy stratégiai életjáték

A hódmezővásárhelyi Bán Csabáné Hajdu Zsófia (49) négy gyermek édesanyja. A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztorának felesége számára a párválasztás idejekor fontos volt, hogy olyan társsal alapítson családot, aki hasonló értékrendek mentén nevelkedett, mint ő. Vagyis a legfőbb szempont a konzervatív keretek tisztelete és az Istenbe vetett hit volt. Véleménye szerint ugyanis a családok középpontjában elsősorban Isten kell, hogy álljon, mert ezáltal tud jól működni az élet és a családon belüli kapcsolatrendszer. Véleménye szerint egyébként a családban való lét egy stratégiai „életjáték”. Hogy jól játssza-e az ember, csak akkor derül ki, ha a gyermekek felnőnek.

Hogyan jellemezné a közeget és az értékrendet, melynek mentén ön nevelkedett?

Mezőcsokonyán, egy hívő, szeretetteljes, konzervatív családi közegben nőttem fel, ahol több generáció élt együtt. Ebbe beletartoztak a déd- és nagyszüleim, a szüleim, az öcsém és édesanyám testvére is, vagyis a nagynéném, aki testi fogyatékos volt. Ennek köszönhetően aztán egyfajta folyamatos érzékenyítéshez szoktunk hozzá. Megtanultam ugyanis, hogy hogyan figyeljek az idősekre és a sérültekre egyaránt. Az alkalmazkodást és konfliktuskezelést tehát a családom körében sajátítottam el. Ezeknek pedig igen nagy hasznát veszem egész életemben. Jó volt együtt. Szerettük egymást, és ez volt az, ami mindenen átsegített. A déd- és nagyszüleim elhalálozását követően Kaposvárra költöztünk.

Hogyan gyakorolt mindez hatást, egyáltalán gyakorolt-e hatást önre a családalapításkor?

Igen, természetesen meghatározó volt számomra a felnevelő családi közeg. Utat és példát mutatott az élethez, az emberekhez, a kapcsolatokhoz és a különböző viszonyokhoz való hozzáállásomban. Azok a házasságbéli minták pedig, amelyeket a saját szememmel vehettem szemügyre nap mint nap, megerősítették bennem, hogy egy hívő, konzervatív családban felnövekvő társra van szükségem ahhoz, hogy boldog, nyugodt és teljes értékű életem legyen.

Gyermekeiket is sikerült ezen értékrendek mentén nevelni?

Igen, mind a négy gyermekünket sikerült istenfélő, szerető és konzervatív keretek mentén felnevelni. Célom volt, hogy ép testben ép lelkek nevelkedjenek, akik hasznos tagjai a társadalomnak és nemzetnek. A fegyelmezés, a szeretetteljes szigor és következetesség az, amit igyekeztünk szem előtt tartani. Fontos a sok-sok kirándulás és a közös élménygyűjtés. Nem utolsósorban pedig azt gondolom, hogy az első 18 év igenis meghatározó. Mert minden életkornak megvan a maga sajátossága: öröme, konfliktusa, megoldása, amelyeket együtt, a családban kell átélni, azért, hogy a gyermekek lássák és érezzék, hogy ott állunk mögöttük, és akkor is a javukat akarjuk, ha valamire éppen nemet mondunk. Szerintem így juthatnak el a gyerekek a helyes végkövetkeztetésre egy-egy közösen átélt „helyzet” kapcsán.

Csaba 24 éves, Blanka 22, közöttük mindössze két év van. Harmadszorra ikreket szültem. Csenge és Benedek januárban lesz 19 éves. Mind a három várandósságom veszélyeztetett volt. Ennek okáért aztán nem vállaltunk több kockázatot. Pedig a férjem emlékei szerint – tekintettel arra, hogy sokáig örömmel űztem a röplabdát – mindig is egy kisebb csapatot szerettem volna, cserék nélkül. Azóta is gyakran emlegeti, hogy ehhez a bizonyos csapathoz még két személy hiányzik. Én pedig mindig elmondom, hogy emlékeim szerint ez csak egy poén volt. Bár tagadhatatlan, hogy mindebben van igazság, ugyanis sokáig az óvónői hivatásnak szerettem volna élni. Vagyis a gyermekek iránti szeretet, az ő oktatásukra és nevelésükre való hajlam igen erősen élt bennem, azonban Istennek más céljai voltak velem, így lett belőlem könyvelő.

Hiszem, hogy a gyermeknevelést nem lehet félvállról venni. A család ugyanis egy stratégiai „életjáték”. Ahol az, hogy jól játszottunk-e, csak akkor derül ki, ha felnőnek a gyerekek. Vallom, hogy először az édesanyjuknak kell lenni ahhoz, hogy kamaszkorukban, felnőttként a barátjuk is lehessünk. Hitem és tapasztalatom szerint a családok középpontjában az Isten kell, hogy legyen, Ő biztosítja az élet harmóniáját.

Mit gondol, milyen egy szuper anya, illetve ön annak tartja-e magát?

Kicsit megfoghatatlan számomra ez a jelző. Meglátásom szerint minden anya szuper anya. Mivel egy anya mindenhez kell, hogy értsen. Avagy egy időben kell, hogy legyen akár tanár, orvos, szakács, cukrász, takarítónő, lakberendező, kertész, pszichológus, taxis, logisztikus, varrónő és még hosszasan sorolhatnám azokat a feladatokat, amelyeket napról napra, szinte egyszerre el kell, hogy ellásson. Vagyis ezen ellátandó feladatok következtében akkor tudom magam szuper anyának tartani, ha minden anyát annak tartunk, hiszen ezek ellátása végtelenül nagy erőt, sok áldozatot és kitartást igényel.

Mennyire skatulyázza be egy család életét és annak a működését az, ha jelen esetben a férj olyan hivatást választ magának, amelynek gyakorlása a nyilvánosság előtt zajlik?

A külső szemlélő mindig szívesen skatulyáz egy lelkész család esetében is. Néha mi is azon kapjunk magunkat, hogy azon gondolkodunk, éppen mit is várhatnak el tőlünk egy adott esetben. Ezért legtöbbször már tudatosan igyekszünk figyelni arra, hogy természetesen éljünk, és ne ezek az elvárások határozzák meg a mindennapjainkat. Mi is azon emberek közé tartozunk, akik küzdenek gondokkal, örömökkel, pont úgy, mint bárki más. A férjem is szeret pecázni és kertészkedni. De ha kell, téglát tisztít vagy fát pakol.

A gyerekeinktől nem vártunk el többet, mint amit meg tudnak ugrani, nem volt kényszer a kitűnő bizonyítvány, sem a tökéletes hittanjegy. A templomban, ha nem volt valamiért gyermekistentisztelet, akkor mesekönyvet és színezőt vittünk magunkkal, hogy lefoglalják magukat. Nem vártuk el, hogy mereven üljenek az alkalom ideje alatt. Ha úgy láttuk, hogy nem akarnak jönni egy-egy vasárnap, megengedtük, hogy otthon maradjanak. A Biblia, melyben Isten szava hallható, olvasható, életünk mindennapjaihoz útmutatót ad. Egy-egy igehirdetés mindennapi közéleti, magánéleti gondjainkat, örömeinket megmagyarázza, és tereli a helyes mederbe. Azért olvassuk naponta a Bibliát, hogy megtudjuk, mi Isten konkrét és nem közhelyes üzenete számunkra arra az adott napra. Így nem vonhatjuk ki magunkat a közéletből, hiszen egy lelkész prédikációja, megnyilvánulása a „köz életéről” szól az Ige vezetésének segítségével.

Fotó: Gémes Sándor