Családfakutatás, hogy jobban megismerjük önmagunkat

Városunkban is elindult a Magyar Nemzeti Levéltár “Hetedíziglen”, című, legújabb, nagyközönségnek szóló ismeretátadást, kutatást segítő programja, a család témakörében.
A program két részből áll – írja a vasarhelyihirek.hu. Egyrészt családfakutató kurzusokat tartanak felnőttek számára – ennek egyik állomására került sor tegnap.
A Hetediziglen program másik része a vásárhelyi általános és középiskolák osztályait szólítja meg. Ezért a Levéltár munkatársai felkeresik az iskolákat, megismertetik velük a segédanyagot és meghívják az osztályokat levéltár-pedagógiai foglalkozásokra.
Ezekben a napokban Hódmezővásárhelyen már több általános és középiskola pedagógusainak tartottak és tartanak bemutatókat a program részleteiről.
Kapcsolódó cikkünk: