II. György udvarába repítette a vásárhelyieket Rákász Gergely

Kedd este ismét Hódmezővásárhelyen adott koncertet Rákász Gergely. Az orgonista elmondta, hogy rendkívül hálás azért, amiért a vásárhelyi közönség már 20 éve a tenyerén hordozza.
II. György, Anglia királya legkevésbé rokonszenves ismerőseinkre emlékeztet bennünket fennhéjázásával, és nagy elégtétel látni, miképp tekeri ujja köré a ravasz Händel. Így született meg mindannyiunk örömére a Tűzijáték zene, ami Hódmezővásárhelyen is felcsendült kedd este a Református Ótemplomban.
Ezen kívül olyan neves zeneszerzőket hozott el a művész Vásárhelyre, mint például Gustav Holst, Berlioz és Bach. A nagybetűs ZENÉN kívül a látvány is lenyűgöző volt, hiszen az orgonista minden mozzanatát nyomon lehetett követni a kivetítőn, illetve gyönyörű illusztrációkkal színesítették a koncertet.
Rákász Gergely elmondta, hogy rendkívül hálás azért, hogy Vásárhelyen ilyen meleg fogadtatásban van része, immárom 20 éve. Hozzátette, hogy szeretné folytatni a hagyományos karácsonyi koncertjeit a városban, így várhatóan jövőre is ellátogat a mezővárosba.