A precíziós gazdálkodásról rendeztek konferenciát a vásárhelyi Mezőgazdasági Karon

Horváth József a Szegedi Tudományegyetem Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetének vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a részvevők a többi között megismerhették Magyarország digitális agrárstratégiáját, illetve a precíziós mezőgazdaság megvalósításának gyakorlati lehetőségeit.
Hozzátette, ez év szeptemberétől több mint 30 fővel elindult a vásárhelyi karon a precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki képzés, de a cél az, hogy az agrárdigitalizáció egyes elemeiről valamennyi hallgató ismereteket szerezzen a saját területén már az alapképzése ideje alatt is.
Horváth József erről részletesen így beszélt: „Hoztunk egy olyan döntést a karon, hogy a precíziós gazdálkodási ismeretek épüljenek be az úgynevezett graduális képzésbe is. Tehát, hogy akik bármilyen alapszakon vagy mesterszakon végeznek, ők halljanak ezekről a területekről, és legyen lehetőségük, hogy a saját specializációjuk kapcsán mélyebb ismereteket is szerezzenek a precíziós gazdálkodás vonatkozásában.”
Forrás: radio7.hu