Az ország minden részéről érkeztek versenyzők a vásárhelyi Fekete Sas Kupára

Móczó János, a szervező Promenád Táncsport Egyesület művészeti vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a délelőtti programban a tánciskolások, míg délután a versenykönyves táncosok bemutatkozását értékelte a zsűri a standard és latin táncok kategóriájában.
Az ország minden tájáról érkezett mintegy 170 versenyző gyermek, junior, ifjúsági és felnőtt korcsoportban mutathatta meg tudását. Hozzátette, míg a kezdőknél a tánctanulás és a valódi versenyzővé válás volt a cél, addig a versenykönyves táncosok a továbbjutáshoz szükséges pontok megszerzéséért álltak a parkettre, de érmeket és serlegeket is kaptak a legeredményesebbek a Fekete Sas Kupán.
Móczó János erről részletesen így beszélt: „Ami már egy hagyomány és egy érték mind a táncsportnak, mind a városnak, azt szerintem meg kell őrizni. Mi arra törekedtünk mindig, hogy megőrizzük ezt az értéket, tehát hogy a lehető legtöbb korosztály, lehető legtöbb korcsoport számára, a lehető legtöbb osztályban, ami egyetlen napon lehetséges, ezt megrendezzük, és mindenki el tudjon rá jönni.”
Forrás: radio7.hu