Míg a halál el nem választ…

Halottak napján megtelnek a temetők fényt adó, pislákoló mécsesekkel, és friss virágok kerülnek a sírhelyekre. Azt szokták mondani, hogy ilyenkor szép a temető, mert fénybe borulnak a nyugvóhelyek, és a légkör megtelik szeretettel.

Fontos nap ez azok számára, akik elvesztették szeretteiket, mert a hiányt valamelyest elfedő mindennapokból kiszakadva ott és akkor egy kicsit úgy tűnik, fizikailag is újra kapcsolódni tudnak. Gesztusokkal élnek feléjük a sírhelyre elhelyezett virággal, a melegség fényét varázsolják kettejük köré a mécsessel, még ha az elvesztés fájdalmát, a lelket gyűrő hiányt nem képes semmi sem megszüntetni.

Az emberi léttel jár a bizonytalanság, hogy a holnap senkinek nincs megígérve. Azonban igyekszünk az élet eme fontos törvényére nem figyelni, mert akkor talán minden napunk félelemben telne, hogy vajon ez-e az a nap, amikor utoljára látjuk azt a személyt, akit nagyon szeretünk. Talán jobb is így, hogy nem tudjuk, melyik az utolsó lehetőség, hogy halljuk a hangját valakinek, vagy, hogy megölelhessük őt.

Amíg élünk, a szeretetteljes hozzáállásra, a szeretet áramoltatására kellene figyelnünk. Olyan szeretetre, amelyik nem birtokolni akar, és nem akarja kalitkába zárni a másikat. Amelyik csendben tud maradni, ha nincs igény a szavakra. Arra a szeretetre kellene figyelni, amelyik megengedi a másik léleknek, hogy tévedhessen, hogy szabad lehessen, de folyamatosan körbe lengi őt, hogy szükség esetén megtámaszthassa.

Vannak, akik a sír mellett álldogálva imával enyhítenek a fájdalmaikon, hogy a tehetetlenségre választ kapjanak. Imádkoznak az útra kelt lélekért, és imádkoznak önmagukért, hogy a megváltozott élethelyzetben újra megtalálják a szeretettséget, a hitet, a motivációt. Míg mások csendben, lehajtott fejjel emlékeznek a közös időszak szép élményeire, megköszönik az együtt tölthetett napokat.

Nem csak fájdalom jár azzal, ha valakit elveszítünk, hanem a felismerés is, hogy csak az itt és most létezik. Csak a jelen az, amiben tehetünk a számunkra fontos emberekért. Csak a jelenben van lehetőségünk arra, hogy megéljük mindazt a jót, ami számunkra megadatott. Veszekedhetünk apróságokon, bosszankodhatunk azon, ha valaki másként tesz, mint ahogy mi szeretnénk, de lehetünk hálásak is a lehetőségért, hogy a mai napon nem csak az egyikünk, hanem mind a ketten felébredtünk…