Emléktábla készült az egykori vásárhelyi kórházigazgató emlékére

75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak november elsején a Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán.
Az eseményen Havasi Katalin, a kórház orvosigazgatója mondott beszédet, aki kifejtette: Ifj. Dr. Genersich Antal nem vásárhelyi származású és születésű volt, mégis megtiszteltetés lehet minden itt élőnek, hogy vásárhelyinek tekinthetjük. – Különleges ember volt. Ha előtte tisztelgünk, akkor nemcsak a város és kórházépítő, hanem az ötgyermekes családapa, tanító és keresztény műtőorvos előtt is tisztelgünk – mutatott rá Havasi Katalin.
Hozzátette, ő volt az, akinek a vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek. Emellett a kakasszéki szanatórium is az ő idejében nyílt meg.
Az emléktáblát Nagy Attila szobrászművész készítette a leszármazottak kérésére. Az avatáson a néhai doktor Amerikában élő hozzátartozói is részt vettek.
A Rapcsák András utca 10. szám alatt Genersich Antal 1911 és 1944 között egészen a haláláig élt.