Dávid Szaniszla, az 56-os forradalom túlélője: „ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”

1956. október 23-a nemcsak Magyarország történelmét, hanem annak társadalmát is mélységesen átformálta, és azóta is meghatározza. Ez az a nap, amikor a magyar nép a sztálinista terror elleni forradalmat kirobbantva, a szovjet megszállás ellen indított szabadságharcot. Ez az a nap, ami a budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtte ki magát. Ez az a nap, ami a kommunista kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. De vajon az akkoriban kendőzetlenül bátor, őszinte és folytonosan lázadó fiatal alföldi lány, Dávid Szaniszla számára mit jelent több mint hat évtizeddel később 1956. október 23-a?

Dávid Szaniszla szülei 1921-ben Kolozsvárról költöztek át Budapesten keresztül Szegedre. Szaniszla két legidősebb testvére Kolozsváron született. A négy tagú család először a Kálvária téren, a mostani Gépipari Technikumban lakott. Majd 1930-ra felépült az új Egyetem és ott kaptak egy nagy lakást, ami 10+2 személynek felelt meg. Szaniszla elmondása szerint édesapja onnan járt át a munkahelyére egy folyosón keresztül. 1944 őszén az akkor már tizenkét tagú család, amelyben Szaniszla hatodik gyermekként látta meg a napvilágot, Budapestre költözött. Ahonnan 1945 márciusban tértek vissza újra a Napfény városába, de már nem az egyetemi lakásba, hanem, az egyetemtől kapott, egy volt kollégiumi lakásba. Itt helyezték el ugyanis a hazatért egyetemi alkalmazottakat. Később, édesapja betegsége miatt kapták meg az egyetemtől azt a lakást, amelyben az 56-os forradalmár jelenleg is lakik. Ez 1957-ben volt, mindezt azonban már csak öt gyermek és a két szülő birtokolhatta, a többi gyermek ekkora ugyanis már kirepült a fészekből.

Szaniszla tanulmányait a második világháborúval egyidejűleg fejezte be, majd 1955-ben mezőgazdasági gépészmérnöki oklevelet szerzett, és a Mezőhegyesi Állami Gazdasághoz került gyakornoknak. Először a mezőhegyesi ideiglenes, majd megalakulása után az állandó munkástanács aktív tagja volt. Egy a pártemberek előtt, munkavégzés közben, végtelenül őszintén megvallott gondolatnak köszönhetően vált az 1956-os forradalom és szabadságharc üldözöttjévé: kinyilvánította ugyanis, gerinctelennek tartja Kádár Jánost, amiért szovjet csapatokat hívott a magyar nép ellen. Ezt követően országos elfogatóparancsot adtak ki ellene, másfél éven át a bujkálásról szólt az élete. Koncepciók, ötletelés, utazás, ez töltötte ki a mindennapjait. Míg végül 1958 tavaszán 2 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélték. Ebből másfél évet kellett letöltenie.

Kijelenthetjük, hogy ön a 20. századi magyar történelem meghatározó korszakainak főszereplőjévé vált. Mit gondol, ezen célból teremtetett erre a Földre, vagy ez csupán a véletlenek sokaságának köszönhető?

Mélyen hiszek abban, hogy Isten nem véletlenül teremtett akkor és oda, amikor és ahova. Mint tudjuk, minden embert egy bizonyos küldetéssel és talentummal ruház fel megalkotásakor. Nos, úgy gondolom, az én küldetésem nem más volt, mint megélni az 56-os forradalmat és szabadságharcot, testközelből. A szüleim a világ legcsodálatosabb szülei voltak, akik tisztességes értékek mentén neveltek fel a kilenc testvéremmel egyetemben. Mégis én voltam az egyetlen közülük, aki ennyire őszinte és lázadó volt. Sőt, ez a fajta életút mindegyikük közül csak is nekem adatott meg. És életben is rajtam kívül már csak egy van közülük.

Miben rejlik a kereszténydemokrata értékrend iránti töretlen hűsége?

A neveltetésemben. Ezt édesapámnak és édesanyámnak köszönhetem. Ők is és a testvéreim is mindvégig támogattak és hittek ebben az értékrendben. Ezen elvek alapján éltük az életünket. Hittünk Istenben és a Hazában.

Soha nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja a történtek miatt az országot?

Soha. Belehaltam volna, ha elhagyom.

Milyen párhuzamokat vél felfedezni 1956 és 2019 között, ami a politikát illeti?

Sajnos igen sok hasonlóság mutatkozik a két időszak között. Az idegen elnyomás, vagyis az arra való törekvés az, ami mind a kettőt a legegyszerűbben és legtömörebben jellemzi. Míg a mostani kormány Magyarország függetlenségének és szabadságának őre, úgy látom, a jelenlegi ellenzékiek (egyszerűen szólva: a mai kommunisták) arra készülnek, hogy 2022-ben felszámolhassák, idegen hatalmak prédájává tegyék hazánkat és a magyarságot. Véleményem szerint – és engedje meg, hogy most is kendőzetlenül őszinte legyek – a megoldás a kommunista társadalmak kihalásában rejlik, ez viszont sajnos igencsak messze van.

Megbánta valaha, hogy minden egyes alkalommal őszinte volt?

Nem. Bár édesanyám jelezte, hogy egyszer az őszinteségem és a lázadásom okozza majd a vesztem, mégsem bántam meg. Ez is egy eleme annak a küldetésnek, amiért én a világra jöttem. És azt hiszem, annak ellenére, hogy januárban már a kilencvenedik életévemet töltöm be, ez a bizonyos küldetés keresése és kiaknázása még mindig tart.

Immár harminc éve annak, hogy szabadon emlékezhetünk meg október 23-án a 63 évvel ezelőtt történtekről. Önt ennek kapcsán az ország minden pontján rendszerint szívesen látják és hallgatják. Hogyan éli meg mindezt?

Örülök, hogy beszélhetek azokról az évekről. Nem esik nehezemre felidézni a képkockákat, és elmesélni az igazságot. Annak köszönhetően, hogy nem végeztek ki, meg is tehetem mindezt. És meg is szeretném tenni addig, amíg élek.

Hogyan telnek a mindennapjai?

Minden reggel részt veszek a szentmisén, előadásokra járok, olvasok, gondozom a növényeimet, és természetesen egyetlen egy focimeccset sem vagyok hajlandó kihagyni. Az újonnan épült szegedi stadion számomra egy régi álom valóra válása.

Dávid Szaniszla szabadulását követően hosszú éveken keresztül nem tudott elhelyezkedni. 1965-ig csak idénymunkásként és alkalmi munkásként dolgozhatott. 1988-ban belépett az MDF-be, és annak szegedi irodáját vezette. A 2006-os országgyűlési választások előtt a Fidesz jelöltjeit támogatta, ezért kizárták az MDF-ből.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc túlélője azonban kétségtelenül azok közül az önmagukat nem dicsérő, rendíthetetlen tisztességű hősök közül való, akik üldöztetést, börtönt, anyagi és erkölcsi kisemmizést vállaltak Magyarország függetlenségéért.

A futball iráni szerelméről a Délmagyarország a következőképp írt:

„1954-ben az akkoriban Szegedi Haladásnak nevezett csapat játszott a Vasassal. Egyetemista öccse csalta ki a stadionba, fiatal lányként eleinte azt se tudta, hogy milyen szabályok szerint zajlik a játék. Az első találkozásból egy életre szóló szerelem lett: a nő azóta is hétről hétre a lelátóról szurkol a szegedi labdarúgóknak. Élőben látta Puskás Öcsit játszani, de neki nem az Aranycsapat gólvágója, hanem balfedezete, Zakariás József volt a kedvence és a szegedi sportolók. Dávid Szaniszla 1962-től 25 évig volt a szegedi serdülő- és ificsapat intézője. A fiatalokkal bejárta az országot, akkoriban nem volt tévé, se számítógép, a foci volt az egyetlen szórakozási lehetőség. A csapatban fegyelem volt, ha valaki késett edzésről, akkor a következő mérkőzésen nem játszhatott. „

Dávid Szaniszla személyéből árad az erő és az energia. A nőiséghez való viszonya és az abban rejlő magabiztossága példaértékű. Határozott és egyértelmű. Életútját a magyar történelem lépésről lépésre befolyásolta, ő pedig kiválóan alkalmazkodott. A haza és a családja iránti szeretetét legkézzelfoghatóbban pedig az tükrözi, hogy mindennapjait még mindig abban a lakásban éli, ahová 1957-ben szüleivel és testvéreivel együtt beköltözött.

Végezetül pedig a Kedves Olvasók IDE kattintva meghallgathatják a Náray Balázs jóvoltából néhány évvel ezelőtt készített beszélgetést, amely a Kossuth Rádió Arcvonások címen futó portréműsorban volt hallható.

Fotó: Gémes Sándor