Végső búcsút vettek dr. Soós Lászlótól

Pénteken elbúcsúztatták dr. Soós Lászlót, Pro Urbe díjas sebész főorvost.
Dr. Soós László 2019. október 11-én végleg megpihent, és megtért Teremtőjéhez. Végső búcsúztatására pénteken került sor, a Szent István Király Templomban. A templom teljesen megtelt, rengetegen köszöntek el a főorvos úrtól, még utoljára.
Búcsúztatásán a gyászoló családon kívül barátok, munkatársak, vadásztársak, festőtársak és egykori páciensek emlékeztek vissza az együtt eltöltött pillanatokra.
Dr. Soós László 1944-ben született Hódmezővásárhelyen. A Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett. 1970-ben szerzett orvosi diplomát Szegeden, majd a hódmezővásárhelyi kórházban, a sebészeti osztályon helyezkedett el.
A több mint negyven éves orvosi és sebészi munkája során nagy népszerűségre és megbecsülésre tett szert a vásárhelyi betegek körében, akik felé mindig nagy szeretettel és őszinte szerénységgel fordult. Humánus karaktere mintául szolgált a keze alatt felnövekvő orvosgenerációk számára. Plasztikai és kézsebészeti tapasztalata, kiváló felkészültsége nagyon sok betegnek adta vissza egészségét.
//height height: 500,
//autoplay autoplay: true, autoplayOnHover: 'none', autoplayDelay: 5000,
arrows: true, buttons: true, smallSize: 500, mediumSize: 1000, largeSize: 3000, fade: true,
//thumbnail thumbnailArrows: true, thumbnailWidth: 120, thumbnailHeight: 120, thumbnailsPosition: 'bottom', centerImage: true, imageScaleMode: 'cover', allowScaleUp: true, startSlide: 0, loop: true, slideDistance: 5, autoplayDirection: 'normal', touchSwipe: true, fullScreen: true, }); });
Dr. Soós László búcsúztatása
Fotók: Gémes Sándor