Példaértékű kezdeményezés a Varga Tamásnál: összefogtak a szülők a gyermekek biztonságáért

Sok gyermek egyedül jár reggelente a Holló utcán lévő iskolába, és bár a 30-as tábla miatt az autósoknak lassítaniuk kellene, vannak, akik ezt figyelmen kívül hagyják, és elszáguldanak az épület előtt, kockára téve ezzel a gyermekek épségét. A szülők emiatt döntöttek úgy, hogy összefognak, és figyelemfelkeltő akcióba kezdenek.
Az egyik szülő, Martonosiné Forró Enikő elmondta, a rendőrség nagyon sokat segít, ők a zebránál szoktak jelen lenni, de az utca többi szakaszán sajnos az autósok már nem veszik figyelembe a 30-as táblát. A Holló és a Dózsa György kereszteződésénél igen erős szokott lenni a forgalom, könnyen balesetveszélyes helyzetek alakulhatnak ki.
Éppen ezért, a héten mellényt húznak a szülők, és igyekeznek a jelenlétükkel lassításra ösztönözni az autósokat, illetve segítenek átkelni azoknak a gyermekeknek, akik ezen a szakaszon egyedül közlekednek.
Martonosiné Forró Enikő úgy látja, hogy a kezdeményezés eléri a célját, hiszen egyre kevesebb a gyorshajtó. Hozzátette, így is akadnak szabálytalanul megálló szülők, akik korlátozzák a forgalmat, és nem figyelnek arra, hogy a gyermekeik a járda felőli oldalon, és ne az úttesten szálljanak ki a járműből.
Mint megtudtuk, a szülői kezdeményezéshez többen is csatlakoztak. A jelentkezők minden nap fél órát töltenek el a kereszteződésnél, éberen figyelve az iskolások biztonságára. Martonosiné Forró Enikő elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben is folytassák ezt az akciót.
A szülők előzetesen Rácz-Balog Renáta megbízott intézményvezetővel is egyeztettek, aki nagyon örült a kezdeményezésnek. Mint mondta, ez is mutatja, hogy közös a cél: vigyázni a gyermekekre, szem előtt tartani a biztonságukat. Hozzátette, azért is tartja ezt jó dolognak, mert elkezdődik egy önszerveződés a szülői munkaközösségen belül.
Rácz-Balog Renáta kiemelte, hálásak a szülőknek, valamint a hódmezővásárhelyi rendőrségnek is, akik a lehetőségeikhez mérten ott szoktak lenni a Varga Tamás Általános Iskola zebrájánál.