Egy eddig szinte ismeretlen inváziós fűfaj terjed Magyarországon

Egy új, veszélyes észak-amerikai inváziós faj, a homoki prérifű egyre jelentősebb hazai elterjedését vizsgálják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Debreceni Egyetem (DE) Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.

Még 2017-ben Magyarország mésztelen és meszes homokterületein is kimutatták az Észak-Amerikában őshonos homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) jelenlétét, melyet a nemzetség más fajai nyomán özönfűnek is neveznek. Az MTA és a DE kutatói már akkor valószínűsítették, hogy a faj jelentősebb terjedési és megtelepedési kapacitással rendelkezik – közölte az MTA kedden az MTI-vel.

A homoki prérifű erőteljes csomókat képző, sekély gyökérzetű évelő növény. Nagyon jellegzetes a fajra a levélhüvely peremén található, sűrű és elálló fehéres szőrkoszorú, valamint hogy virágai ritkán bomlanak ki teljesen. A fajnak igen apró, alig egy milliméteres, könnyen terjedő magjai vannak, amelyek nagy valószínűséggel tartós magbankot is képeznek. A homoki prérifű jól tűri a taposást és a szárazságot is.

A homoki prérifüvet 2017 óta számos helyen találták meg a kiskunsági homokterületeken, ahol korábbi parlagokon és elsődleges homoki gyepekben fordul elő, valamint Debrecen belterületén, fajszegény leromlott gyepekben megtelepedve, gyakorlatilag egynemű, más növényfajt alig tartalmazó összefüggő foltokat, néhol többhektáros állományokat képez. A tapasztalatok alapján a fajt a legelő állatok nem, vagy alig fogyasztják, ami tovább segíti a terjedését.

Az idei év nyarán az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Montana Tech University munkatársainak bevonásával a két kontinensre kiterjedő kutatási projektbe kezdett, melynek célja a növény termőhelyi körülményeinek és környezeti igényeinek feltárása. Emellett a növény társulási és terjedési képességeit, szaporodásbiológiáját és magbankképzési sajátságait vizsgálják, és igyekeznek behatárolni azokat az élőhelyeket és élőhelytípusokat, ahol az elkövetkezendő években a spontán megjelenésére számítani lehet. Mivel a faj kifejezetten a száraz és meleg termőhelyekhez alkalmazkodott, további terjedését a klímamodellek által előjelzett szárazodás és hőmérséklet-emelkedés is segíteni fogja.

Fotó: illusztráció