Grezsa István hivatalos közösségi oldalán is köszönetet mondott

Grezsa István a 2019-es önkormányzati választások polgármesterjelöltje az eredményt követő napon hivatalos közösségi felületén az alább gondolatokat osztotta meg:
“Ne szomorkodjatok ❤
Tegnap nem nyertünk, de ez nem jelenti azt, hogy a következő 5 évben vesztesnek kell lennünk. Vásárhely ugyanis a kampány után már nem maradhat ugyanaz a város, mint október 13-a előtt volt. Az emberek túlnyomó többsége békét akar, csak annak megteremtését nem rám, hanem Márki-Zay Péterre bízta. A város szava pedig kötelez: a polgármesternek – a képviselőtestületi többség birtokában – immár nincs se oka, se lehetősége bárki ellen is küzdeni. Csak a városért.
Köszönöm mindenkinek a hitét, a támogatását, a szeretetét. Vásárhely számomra a világ közepe: megtalálom a módját, hogy civilként is tegyek érte.
Tegyetek Ti is!”