Hazai pályán játszik szombaton a HLKC

Csáki Fanni elmondta, habár nem kezdődött tökéletesen a Deszk elleni hazai bajnoki, végül minden kiegyenesedett. Majd 40 gólt vágva, magabiztosan sikerült megnyerniük a találkozót. Úgy tűnik, sínen van a csapat.
„A Deszk elleni meccset úgy zártuk le, ahogy szerettük volna. Igazából elég rosszul kezdtünk, ahogy sajnos a többi meccsen is. Viszont aztán észbe kaptunk és a végét sikerült szépen lezárnunk, a cserék is jól szálltak be a játékba, ami szintén fontos volt” – emlékszik vissza a múlt szombati meccsre Fanni, akinek ez alkalommal is jól ment, hat gólt szerzett a szélről.
A játék is javult a korábbiakhoz képest, a lányok egyre inkább összeszoknak, ami talán a szezon eddigi legnagyobb kihívása volt, hiszen voltak távozók és több új játékos is csatlakozott a keretünkhöz, például Fanni is.
„A lányok azért mondhatni ismerősek voltak. Tényleg sokukat ismertem, vagy a nőveremnek voltak csapattársai vagy nekem. Nem volt gond a beilleszkedéssel, a lányok nagyon befogadóak és aranyosak voltak. Úgy érzem, hogy tényleg befogadtak és szeretnek. Sikerült is összeszoknunk, nem mondom, hogy 100%-osan, hiszen van még mit csiszolni, de úgy gondolom, hogy ezen a téren is jó irányba haladunk” – mondta el Fanni.
A lányokra a héten újabb erőpróba vár, ez alkalommal is hazai pályán játszanak, szombaton 16 órától, amikor a Csorvás lesz a vendégük. A Békés megyeiek eddigi három meccsüket nyerni tudták, a mi fogunk viszont természetesen arra fáj, hogy pontot tegyünk a jó szériájuk végére – és tovább őrizzük hazai pályás veretlenségünket.
„100 százalékosan arra számítok, hogy nyerni fogunk. Ez a cél. Valószínűleg nehezebb lesz, mint az előző mérkőzés, nem szabad lebecsülnünk az ellenfelet, kíváncsi vagyok. Azt gondolom, hogy állóképességben jobbak vagyunk, gyorsabb játékot játszunk. Abban reménykedem, hogy nem fogjuk esetleg átvenni a csorvásiak lassabb játékát, az megnehezíthetné a dolgunkat. Erre oda kell figyelnünk” – fogalmazott Csáki Fanni a hétvégi várakozásaival kapcsolatban.
Dankó Ervin kifejtette, most úgy jött ki a lépés, hogy az elmúlt szombati hazai meccs után, ismét a Balogh Imsi Sportcsarnokban lép pályára a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-es felnőtt csapata. A legutóbb a Deszket sikerült legyőzni, egészen magabiztos játékkal tartották itthon a két pontot. Ráadásul gólokból sem volt hiány, majd negyvenszer voltak eredményesek a csajok. Nem titok, abban bíznak, hogy ez a játék és lőtt gólszám jellemzi majd csapatukat a folytatásban is.
„Egyrészt veretlenek és azért a tavalyi csapathoz képest ők is egy picit erősödtek, hiszen visszatértek régi játékosok, akik rutinosak és kézben tudják tartani a mérkőzést. Azt hiszem, hogy tavasszal is rettentően megkínlódtunk velük, hiszen a végjátékban fordítottuk meg a meccset, egy perccel a vége előtt még a Csorvás vezetett és úgy nyertünk a végén eggyel. Abszolút nem szabad lebecsülni őket, az eredményeik egyértelműen tiszteletre méltóak, hiszen 100%-osak, de azt gondolom, hogy most jött el az idő, hogy megállítsuk őket és mindenképpen nyernünk kell.”
A feladat valóban nehéz lehet, azonban ha sikerül a saját ritmusunkban játszani és nem átadni a kezdeményezést, az uralmat, akkor bőven lehet keresnivalónk.
„Hasonló stílusban játszanak ők is, mint a Gyula, akiktől kikaptunk. Próbálják lassítani a játékot, hiszen az állóképességük, a ritmusok nem olyan, mint a miénk, így nekik ez egyértelműen érdekük. Nyilvánvaló az, hogy akinek az akarata érvényesül az fog nyerni. Azt hiszem ettől függetlenül, mivel mi hazai pályán vagyunk, azért nekünk ilyenkor mindig a saját akaratunkat kell tudni érvényesíteni és a magabiztosságunk azért általában jobb is hazai pályán. Természetesen erre fogjuk mi is a főhangsúlyt helyezni, bár azt hiszem a Deszk elleni mérkőzés azért megmutatta, hogy a tavalyihoz képest talán a kispadunk hosszabb és jól tudunk pihentetni, így még jobban rá tudjuk kényszeríteni az akaratunkat az aktuális ellenfélre” – véli Dankó Ervin.
Ez utóbbiban pedig legutóbb a Deszk ellen sem volt hiba. Úgy tűnik, hogy a lányok egyre jobban érzik magukat és egymást is a pályán. Az új játékosok is jól bekapcsolódtak a vérkeringésbe és komoly erősítést jelentenek. Kovács Szolanzs csatlakozott legutóbb együttesünkhöz, a Deszk ellen már pályára is lépett – ráadásul szerdán, az ifi meccsen is szerepet kapott és 14 gólt szerzett.
„Örülök, hogy őt sikerült megszereznünk, hiszen tavaly, az őszi mérkőzésen a Kiskundorozsma színeiben játszott és elég sok borsot tört az orrunk alá. Igaz hozzá kell tenni, hogy ott sikerült őt elég hamar piros lappal öltözni küldeni. Ezen a meccsen tűnt fel nekem. Nagyon szerettem volna őt leigazolni, nyilván nem volt egyszerű, egy NB I/B-ben játszó csapat, azért előnyösebb helyzetben van a tárgyalások során, de aztán mégis sikerrel jártunk. Ami biztos, hogy ő olyan hiányposztot tölt be, ami szerintem sem a tavalyi évben, sem az idei keretben nem volt meg. Azt a fajta játékost, aki hidegfejjel, mindig nyugodtan tud dönteni a kritikus helyzetekben, bár elég fiatal, de ennek ellenére ez a főerénye. Valamint az, hogy rettentő nagy küzdő, amire szintén nagy szükségünk van. Illetve, ha volt hely, ahol nem tudtam cserélni az a jobb kettes pozíció volt és remélem, hogy vele ez is azért megoldódik, és sokkal stabilabbá válik az a posztunk is és azt gondolom, eredményesebbek leszünk vele.”
Szombat 16 órakor tehát a harmadik hazai meccsünk következik a bajnokságban.
(Forrás: Szeri Csaba Hódmezővásárhely Leány Kézilabda Club, sajtóreferens)