Grezsa István: a békevágy nem elég, el kell menni szavazni!

A polgármesterjelölt szerint Vásárhely túljutott egy fontos lélektani holtponton: egyre többen merik nyíltan vállalni, hogy nem megnyerni, hanem lezárni kell az elmúlt időszak polgárháborúját. A vásárhelyiek többsége nem akar újabb öt évig két tűz közé szorult városban élni, ez az új többség pedig hatalmas esélyt jelent. Ha mindenki elmegy szavazni október 13-án, egyszer és mindenkorra véget vethetünk a sárdobálásnak és a lejáratásoknak. Interjú!

Vágja már a centit?

A sportnak hála meglehetősen strapabíró vagyok, köszönöm. Az sokkal fontosabb, hogy a vásárhelyiek viszont már vágják egy ideje… Amivel csak azt akarom mondani, hogy a város nagyon belefáradt a több mint másfél éve tartó, szüntelen kampányba. Persze az, hogy ebben az utóbbi néhány hétben nálunk is zajlott a polgármesterségről, illetve – általában – a város vezetéséről szóló küzdelem, érthető. Az viszont korántsem az, hogy itt sajnos két kampány között sem pihennek a fegyverek. Állandó csatazajban ugyanis nem lehet élni, építkezni. Ezeket a napokat szó szerint az utcán töltöm. Rengeteg ismerős és ismeretlen, vagy csak látásból ismerős vásárhelyivel találkozom. Van köztük mindenféle ember, megtisztelnek a bizalmukkal olyanok is, aki Márki-Zay polgármester úr hívei. De még ők is azt mondják, hogy elég volt, újabb 5 évig nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy mostanáig. Vásárhely egyértelműen békét akar.

És megkapja? Most, alig néhány nappal a választás előtt, hogy látja, van esély új korszakot kezdeni?

Nemcsak én érzékelem így, másoktól is hallom, hogy az elmúlt hetekben valami megváltozott a városban. Mintha túljutottunk volna egy fontos lélektani holtponton. Egyre többen merik nyíltan vállalni, hogy nem megnyerni, hanem lezárni kell az elmúlt időszak polgárháborúját. Ez bátor dolog, hiszen a politikát leginkább párviadalként szoktuk megélni: címvédők és kihívók küzdelmeként. Vásárhelyen azonban ezen most túl kell lépni. Ehhez pedig a békevágyó vásárhelyieknek mindkét oldalon azt kellett mondaniuk a sajátjaiknak: „engem az ellenfél vereségénél most jobban érdekel az, hogy Vásárhely nyerjen.” Ennek a gondolatnak szerencsére egyre több híve van: a vásárhelyiek többsége nem akar megint két tűz közé szorult városban élni. Ez az új többség pedig hatalmas esélyt jelent. Az eséllyel azonban élni is kell. A békevágy ugyanis nem elég: vasárnap fogni kell magunkat és kézen kell fogni a szomszédot, a barátokat meg a rokonokat is, és elmenni szavazni. A következő 5 vagy 10 év békés fejlődése nem múlhat néhány percen.

Én úgy érzékelem, a vásárhelyieket nagyon is foglalkoztatja a vasárnapi választás. Gondolja, hogy nógatni kell őket?

Amint mondtam, a béke és nyugodt fejlődés programjának ma már érezhetően többsége van Vásárhelyen, de ezt igazolják vissza a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok is. Ez azonban lehet veszélyes vagy csalóka is, mert azok, akiknek a békétlenségből elegük volt, most könnyen gondolhatják magukban azt: „Ha a szomszéd meg a sógor is békét akar, akkor én akár itthon is maradhatok vagy kimehetek a telekre avart égetni…” Egy demokráciában azonban ennél nagyobbat nem is lehet tévedni. Minden szavazat számít. Arra kell gondolni: lehet, hogy éppen az én szavazaton múlik majd az, hogy október 14-étől az folytatódik-e, aminek véget akartunk vetni, vagy elkezdődik végre az, amiben reménykedtünk. Nem túlzás azt mondani, hogy a város békés fejlődése talán épp annak az embernek a szavazatán múlik, aki ezt az interjút olvassa.

Ha ennyire kiélezettnek látja a küzdelmet, különösen indokoltnak tűnik a kérdés, nem bánta-e meg, hogy egyoldalúan fegyverszünetet hirdetett, és még akkor is ragaszkodott a pozitív kampányhoz, amikor meglehetősen személyeskedő támadások érték. Nem csupán az édesapja leügynöközésére vagy a házasságon kívül született gyermekével kapcsolatos rágalmakra gondolok, hanem a legutóbbi napok híreszteléseire is…

Melyikre gondol? Arra, hogy a kórház és én orvul arra szövetkeztünk, hogy a 75 év feletti vásárhelyi polgárok csigolyameszesedéses kórképét szándékosan ne vizsgáljuk ki vagy arra, hogy szavazatvásárlással választási csalásra készülünk?

Menjünk talán sorban…

Ami az első rágalmat illeti. Túl azon, hogy már a föltételezés is abszurd, amint azt egyébként Varga Katalin főorvos asszony nyilatkozata is egyértelművé tette, ebben a támadásban sem a személyes rész fájdalmas igazán. Tudja, én nyakas alföldi gyerek vagyok, ha ütnek, állom. A kórház és a vásárhelyi polgárok közötti bizalom azonban törékenyebb dolog, mint az én lelkem. Ráadásul a kampány hevében egyszer már érték igaztalan támadások a kórházunkat, és tágabban értelmezve a helyi egészségügyet. Ezt – nagyon békésen fogalmazok – hibának tartottam akkor, és annak tartom most is. Ha kampány van, ha nem: lennie kellene „szent teheneknek” az életünkben. Olyan közös ügyeknek, amelyeket kölcsönösen megvédünk a pártos csatározásoktól. A páciens bizalma az orvosában, a nagy szaktudással és elhivatottsággal magas színvonalon tartott vásárhelyi gyógyító munka bizonyos ilyen „szent tehén” – legalábbis az én szememben. A kórházba, a helyi egészségügyi rendszerbe vetett közbizalom végső soron élet-halál kérdése, ilyesmivel pedig nem játszunk.

És mi a helyzet azzal, hogy egy névtelen levél szerint valakik választási csalást terveznek elkövetni Márki-Zay Péter és csapata ellen. A röplap szerint pénzért vennének szavazatokat. A leleplezőknek sok százezres nyomravezetői díjat is kilátásba helyeztek a hír vagy rémhír terjesztői.

A röpcédula persze nem mondja ki, hogy név szerint én akarnék választási csalást elkövetni, de sok lakossági jelzés alapján kiderült, hogy ezt az apró részletet a röpiratot terjesztő aktivisták készségesen hozzáteszik szóban, amikor becsöngetnek vagy bekopogtatnak a vásárhelyiekhez. Miközben ezt elmondom önnek, már érzem is azt a fáradtságot, amit a város is érez az elmúlt másfél év szüntelen acsarkodása és sárdobálása következtében. Hihetetlen, hogy idáig süllyedtünk. Csupán két dolgot mondok tehát mindezzel kapcsolatban. Az én kampánycsapatomnak nincs annyi pénze, hogy olyan busás nyomravezetői díjat ajánljon föl bárkinek is, mint a röplap szerzői, de ha bárki választási csalás nyomaira bukkan, akkor azért hozzánk, a Szent Antal utca 15-be is behozhatja a bizonyítékát: nemcsak a feljelentés megírásában, megtételében segítünk, hanem arányosan beszállunk akár a röplapozók által felajánlott nyomravezetői díjba is. Nekünk ugyanis nincs takargatnivalónk. A másik dolog azonban ennél is fontosabb. Ha október 13-án a vásárhelyiek bizalmából polgármester lehetek, olyan közállapotokat teremtünk a városban, amelyekben az efféle sárdobálásnak, sejtetős lejáratásnak már se tere, se keletje nem lesz. A békével a vásárhelyiek postaládáit is felszabadítjuk: véget vetünk annak az időszaknak, amikor minden áldott nap acsarkodó röplapokkal tömték meg az emberek levélszekrényét.

Fotók: Gémes Sándor