Egy nap Grezsával

Hajnal, vagy reggel – kinek mi. Grezsa István mindig korán kel. Péntek van. Az ébresztő beállítva, de mindig hamarabb ébred, az csak inkább biztonsági intézkedés. Csütörtökön egyébként is nehezen került ágyba, miután a Fradi három-nullra kikapott a BL-ben. Az este különben nála mindig olvasással, vagy mint most is, a feleségével való beszélgetéssel zárul.

– Fradi drukker?

– Az vagyok, de ha egy csapatot kellene kiemelni, akkor törzsszurkolója voltam annak a bizonyos HMSE-nek, mely a ’80-as években sikert sikerre halmozott, és Vásárhely történetének egyik legjobb és legjobb hangulatú csapata volt.

A minap Móricz Erdély trilógiájából idézett, de rájött, hogy nem volt pontos, ezért lefekvés előtt még annak is utánaolvasott. És ez az alaposság minden területen jellemző rá. Az utóbbi hetekben, a nagy hajtás miatt, vadonatúj olvasásélményekre már nem volt ideje. De visszatérve a reggelre, a házban mindig István ébred fel hamarabb. A reggeli rutin szerint kávét főz, felvágja a házikolbászt és a paprikát a reggelihez. Míg a kávé lefő, Grezsa István egy kicsit tornázik.

– Mennyire figyel egy orvos az egészségére?

– Félig viccesen, félig komolyan szoktam siránkozni a háziorvosomnak, aki a feleségem, hogy nem foglalkozik az egészségemmel. Az ő válasza ilyenkor, az, „ugyan hagyjad már, neked úgysincs soha semmi bajod, sosem szoktál beteg lenni”. Komolyra fordítva, Magyarországon sajnos tendencia, ahogy az orvosok kevésbé figyelnek saját magukra ezért rosszabbak a halálozási statisztikák, mint más országokban.

Ezután ágyba viszi feleségének a kávét, ami nemcsak figyelmesség és kedves gesztus, hanem már hagyomány. Pár falat reggeli következik, ez sem maradhat ki, bár neje sosem reggelizik. Ez ezúttal kolbász volt és zöldpaprika, kenyér nélkül, ami nehéz ügy, de mert a szénhidrát is ellenség.

–  Kolbász és paprika. Csípős?

– Természetesen, gyerekkoromban azt mondta nekem nagyapám, aki nem szereti a csípőset, az nem is ember.

Mindezen túl Istváné a házon kívül minden munka, feladat. Szeret rendet tartani, így lassan esedékes az idei – talán – utolsó fűnyírás, és mivel egy nagyon „szemetelő” fa nő a ház előtt, az utcafront rendebe tételére még ma sort kell kerítsen.

De előtte induljon a nap. Ennek első állomása egy meghívás. A CSOMIÉP kft.-hez várták, ahol a soron következő munkásgyűlés vendége volt. Mészáros Antal igazgató a vállalat heti történéseinek elemzése után a polgármesterjelöltet úgy ajánlotta dolgozói figyelmébe, mint akiért pontosan úgy vállal garanciát, mint egykor Almási Istvánért. A cég ajánlatokat is tett a reménybeli polgármesternek, illetve kéréseket is megfogalmazott egy új városvezetésnek, de erről majd máskor.

Grezsa István mindenesetre otthon érezte magát a cégnél, a szinte már baráti hangulatú gyűlésen bensőséges miliő alakult ki. Több ember üdvözölte, sokakkal beszélgetett is. Meglepte, ugyanakkor nagyon jól is esett számára, hogy a cégvezető mellette korteskedett.

– Szemmel láthatóan, mindenkivel, hamar megértik egymást…

– Engem úgy neveltek, hogy nem az számít, kinek mennyi vagyona, vagy milyen iskolázottsága van, hanem hogy ki milyen ember. Korábbi, évtizedes munkám, a háziorvosi is erről szól.

– Akkor polgármesterként is bárkivel, bármikor megállna majd egy percre, két percre, fél órára beszélgetni?

– Ez kötelesség is. Ugyanakkor vékony a mezsgye a beszélgetés, és a bratyizás között ez utóbbira képtelen vagyok, de mindenki megbecsülésre és figyelemre számíthat tőlem.

Ebéd következik. Kivételesen nem menüzés, hanem a’la carte az egyik helyi, most átépített vásárhelyi étteremben, elsőként marhahúslevest rendel és utána, mivel nagyon megkívánta, bőrös malachúst kért.

– Mi a kedvence?

– Főzelékek, leginkább zöldbab, hozzá valami fasírt vagy rántott hús, illetve a birkapörkölt, valamint a levesek, mindenféle leves. Nem vagyok válogatós, mindent megeszek, talán a sárgarépafőzelék és a káposztás tészta azok, amikért nem rajongok.

Lakossági fogadóóra a következő program a választási irodában, ennek részleteitől most eltekintünk. Helyette és mellette azért jut idő egy-két kérdésre.

– Most nyilván kevésbé aktuális, de horgászik. Szenvedélyes horgász?

– Csak szeretnék az lenni, de manapság erre kevés az idő, a lehetőség, sőt, egyáltalán nincs. Tavakra járok ki, de leginkább az élő Tiszára szeretnék kijárni.

– Legnagyobb fogás?

 – Az nem most volt, még körzeti orvos koromban kuttyogatva fogtam egy majdnem 6 kilós harcsát, a mindszenti szakaszon. A legizgalmasabb horgászélmények pedig a Maroshoz kötnek, ami gyors folyású, így a kapások is igen gyorsak.

Aztán kint a sarkon, a belváros szívében lakossági fórum következik. Már délután 4 óránál járunk. A kampány derekán, sőt finisében meglepő, hogy sok-sok lakossági találkozást követően milyen sokan eljöttek, és ami még meglepőbb, de már megszokott, a megjelentek kétharmada a hölgyek közül kerül ki. Pár másodperccel a jelölt megszólalása előtt össze is súg két idősebb hölgy a padon:

– Te Zsuzsám, hogy ez a Grezsa milyen fiatalos…

– Ja, én sem mondanám meg, hogy már unokája van…

A fórum csendben, nyugodtan zajlik. Az elhaladó autókból tekintetek merednek a térre, a sarkon egy hölgyre rá is dudálnak, mert belefeledkezett a nézelődésbe és feltartotta a sort. Sok a kérdés, sok a javaslat, István igyekszik mindenre kimerítő választ adni, sőt annak végén sokakkal még elcseveg, illetve bizalmas beszélgetésbe elegyedik, pedig az idő szűkös, már várják a következő helyen.

– Sok barátja van, vagy inkább kevesebb, de mélyebb baráti kapcsolata?

– Sok és mélyebb. Közel 40 éves barátság fűz össze tizenhat alapembert – majdnem azt mondtam, hogy játékost, mivel egy 4*4-es focitorna résztvevőiről van szó – és feleségeiket, gyermekeiket, lassan pedig már unokáikat is. Ma már az ország minden táján élő emberekről van szó.

– Ha a politikát nézzük, mind egy gyékényen árulnak, vagy vannak olyanok, akik más nézeteket vallanak?

– Nagyon érdekes, a rendszerváltásig nagyjából egy nézetet vallottunk, aztán a politikai paletta szerint változott a társaság is, de a baráti kapcsolat felülírta a politikai nézetkülönbségeket. A rendszerváltást követően, nagyjából 15 évvel viszont a társaság nagy többsége egy politikai oldalra helyezkedett, az alapértékeink nagymértékben azonosak.

Ide akár passzolhatna Churchill mondása is, miszerint: „aki 20 évesen nem liberális, annak nincs szíve, aki 40 évesen nem konzervatív, annak nincs esze.” De robogjunk inkább tovább. A második fórum következik, a hétre ez az utolsó, majd találkozás a kampánycsapattal, ahol az eddigieket és hátralévő hét teendőit beszélik meg. A nap utolsó nagyobb eseménye egy fiatalokkal való kötetlen beszélgetés az egyik népszerű vendéglátóhelyen. Itt egy pohár bor is belefér napzárásként.

– Miért fontos fiatalokkal (is) találkozni?

– A fiatalok mindig újszerűen közelítik meg a dolgokat. Van bennük egyfajta lázadás, az elutasításnak egyfajta szenvedélye, ami természetesen teljesen normális. Én egy kicsit sajnálom a mai fiatalokat – de véletlenül sem a szánakozás szintjén. Túl sok információhoz jutnak és ez az információbőség nem a tájékozottságot, hanem a bizonytalanságot növeli. Ha ehhez nincs meg az az egyszerű alap, ami mondjuk így, a tízparancsolatra épül, és amit évszázadokon át a család nevelt a fiatal generációkba, akkor könnyen átmeneti érték, vagy talmi értékek irányába orientálódnak.

– Lenne újra fiatal, hogy valamit máshogy csináljon?

– Talán furcsán hangzik, de nem. Mindig békére, harmóniára törekszem az életemben: ez az életkorommal is így van. És hogy a legfontosabbat mondjam: ha most nem ennyi idős lennék, nem lennék nagypapa. Márpedig Zsófi unokámat semmi kincsért nem adnám: ő a szemem fénye.