Könyvbemutató: Negyven csendőr sorsa Vincze Gábor kötetében

Megrendezték az Emlékpont történészének könyvbemutatóját a Szegedi Tudományegyetemen!

Vincze Gábor, az Emlékpont történészének legújabb, Csendőrsorsok 1945 után az állambiztonsági és népbírósági iratok tükrében című könyvét mutatta be a napokban a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtára. A szerzővel Olasz Lajos, az egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának tanára beszélgetett – osztotta meg lapunkkal Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs.

A szerző elmondta, hogy amikor korábbi munkahelyén, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban az amerikai székhelyű Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség vezetője, Kőrössy Zoltán és felesége 2014-ben felkeresték, felvetették egy állandó csendőrkiállítást létesítésének lehetőségét az Emlékparkban. Ezt a történész még abban az évben meg is valósította, ám közben foglalkoztatni kezdte, mi lett az 1945. május 10-én feloszlatott csendőrség tagjainak további sorsa.

Az első félévben igyekezett összeállítani az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában lévő, csendőrökre vonatkozó dossziék listáját, amelyek száma mára meghaladja az ezret. A háromévnyi kutatás során több mint félszáz csendőr sorsát ismerte meg, s a most megjelent kötetben negyven csendőr 1945 utáni történetéről lehet olvasni. Elmondta, hogy a hatalom az 1945-ös feloszlatást követően nemcsak az egykori csendőröket, hanem családtagjaikat is másodrendű állampolgárokká degradálta, s akkor is üldözték őket, ha nem követtek el semmiféle bűnt.

Kádár János elhíresült mondása, miszerint “aki nincs ellenünk, az velünk van”, a volt csendőrökre nem vonatkozott: őket még akkor is figyeltette az állambiztonság, amikor idős, beteg emberek lettek. Mint a történész fogalmazott, a csendőrök “ideális bűnbakok” voltak, utólag őket lehetett felelőssé tenni a Horthy-korszak igazságtalanságaiért, vagy a vidéki zsidóság deportálásáért. Utóbbi kapcsán Vincze Gábor megjegyezte: nem igaz az az állítás, miszerint a teljes csendőri állomány részt vett volna ebben a folyamatban, valójában a csendőröknek csupán egy része volt érintett, de hogy mekkora hányaduk, azt csak további kutatások tudják kideríteni. Végül azt mondta, hogy esze ágában sincs “csendőrmosdató” lenni, csupán a “sine ira et studio” elvét alkalmazva, azaz az emberi sorsokat harag és részrehajlás nélkül szeretné megismertetni az utókorral.