Már most át kell vizsgáltatni fűtőeszközeinket

A fűtési szezonig hátralévő néhány hét elég ahhoz, hogy mindenki felülvizsgáltassa és kitisztíttassa fűtőeszközét – mondta a Délmagyarországnak a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Molnár Krisztina hozzátette, hogy fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet a készülékek szabálytalan kivitelezése, illetve a karbantartás és a rendszeres műszaki felülvizsgálat elmulasztása.
– Elengedhetetlen, hogy évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse a fűtőeszközét. A legcélszerűbb az első fűtés előtt szakemberrel kitisztíttatni. Abban a csaknem fél évben, amíg nem kellett fűteni, por és szennyeződés rakódott le a nyílt égésterű fűtőeszközökön, ami rontja az égés minőségét és balesetekhez is vezethet. A karbantartott eszköz biztonságos, és gazdaságosabban is működtethető – mondta a szóvivő.
Azért is kell nagyon figyelni ezekre, mert a szennyeződések és a szabálytalan házi kivitelezés miatt az égéstermék visszaáramolhat, a berendezés pedig elromolhat. A zárt térbe visszajutó gázok már alacsony koncentrációban is veszélyt jelentenek. A legnagyobb veszélyt a szén-monoxid jelenti. Ez a gáz színtelen, szagtalan, jól elkeveredik a szoba levegőjével, és rendkívül mérgező.
A katasztrófavédelem szakemberei mindenkinek azt ajánlják, hogy szerezzen be egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt. A szén-monoxid-érzékelők tehát csak akkor tudják betölteni funkciójukat, ha megbízható típust vásárolnak, és azt a gyártó előírásainak megfelelő helyre és megfelelő módon telepítik. Fontos tudni, hogy ezeknek az érzékelőknek is van szavatossági idejük. Javasolt az eszközt kétévente megfelelő tanúsítványokkal rendelkező laboratóriumban bevizsgáltatni. A katasztrófavédelem weboldalán megtalálható az ellenőrzéseken megfelelt és a megbukott érzékelők listája is.
Forrás: delmagyar.hu, borítókép illusztráció