Korsós Ágnes aggódik Vásárhely jövőjéért

Az újvárosi képviselőjelölt terjedelmes posztban fejtette ki álláspontját a vásárhelyi állapotokkal kapcsolatban. Úgy fogalmazott: ő nem politikus, csak szereti a városát. Az írást változtatás nélkül közöljük.

„Nem vagyok politikus, csak szeretem a városomat. Többször adódott olyan lehetőség, hogy elmenjek innen, a város iránti szeretetem azonban nem engedett el, pedig anyagilag lényegesen jobban járhattam volna. Most sem azért szálltam be a képviselői hely megszerzéséért, mert politizálni akarok! Egész eddigi életemben az enbereknek próbáltam segíteni, jól, rosszul, ezt minden érintett maga érzi, de hiszem, hogy több volt a jó, és csak néhány eset volt a rossz. Most is ez a célom, segíteni az embereknek, képességem, tudásom legjavát adva.

Bejártam a választókerületem jelentòs részét. Megismertem új embereket, találkoztam régi barátokkal, ismeròsökkel. Mindenkinél éreztem a várakozást. Várják október 13.át. Ki nyeri meg a választást? Fontos és jelentős kérdés!

Hallottam tehetős emberektől olyan véleményt, ha marad a jelenlegi rendszer, elhagyják a várost. Ilyen gyűlölködő közegben nem lehet élni! Felvetòdött olyan kérdés is, mi lesz, ha azok a vállalkozások, akik a jelenlegi vezető szerint “fekete listások” szedik a sátorfájukat, és elviszik a vállalkozásukat? Az több száz munkahely megszűnését eredményezheti. Egy elkeseredett hang erre annyit mondott, legalább lesz elég közmunkás, hogy a városban rend legyen, ámbár most sem a hiányuk, hanem a gazdátlanság okozza a bajt.

Mit lehet ilyen kérdésekre felelni? Hogyan nyugtassam meg azokat, akik érzékenyek a városuk állapotára. Itt születtek, ide köti őket minden, és mégis az elköltözést fontolgatják, mert még öt évet ilyen közegben nem akarnak megélni. Hiányolják a VTV-t, az legalább rendszeresen közölt híreket, láthatták a városban történt változásokat. Most sokan, csak a szórólapokból, kampány újságból tájékozódnak a város dolgairól, és nem értik! Nem értik, hogy másfél éve mi történik? Most olyan embereket állítanak pellengérre, akikhez korábban segítségért fordulhattak, amit lehetőségükhöz mérten megadtak. Az idòs emberek háza előtt levágatták a füvet, gazt. Most ha kérik, elutasítják őket olyan stílusban, hogy ha nem szégyellnék, sírni kezdenének. Aki rákényszerül arra, hogy kérjen, sokan megalázónak érzik, hiszen amíg bírták, tették a dolgukat! Az ember nehezen fogadja el a gyengeségét.

És felmerül bennem is a kérdés? Mi lesz, ha ezek bekövetkeznek, és a város egy része elköltözik? Hiszen volt már rá példa: Torontálvásárhelyet a kivándorolt vásárhelyiek alapították, és a mai Nagyér őslakosságának jelentős része innen ment el.

Most vagyunk alig több mint negyvenezren. Ha csak 1/3-a megy el a városnak, mi lesz itt? Kiürûlt ingatlanok tömege, elhagyott porták!

Ezt akarjuk vajon? Már így is sok a lakatlan, üresen álló ház.

Én békét akarok, de van egy kör, aki jobban örül a békétlenségnek. Ideje lenne elgondolkodniuk, hogy vélt, vagy valós sérelmeik érnek annyit, hogy egy város lassan elnéptelenedjen? Márpedig a mostani út odavezet. Tudom, nem hiszik el, hiszen én nem vagyok Cassandra, de a megérzéseim mindig bejöttek eddigi életemben. Adja Isten, hogy tévedjek, sajnos azonban erre nagyon kevés esélyt látok. Csak reménykedni tudok. Reménykedem abban, és hittel hiszem azt, hogy a vásárhelyi nép józan paraszti ésszel van megáldva, és bölcs döntést hoz. Adja Isten, hogy így legyen.”