Akár 1300 eurós kártérítést is kaphatnak a légi utasok panaszbejelentés esetén

Az európai uniós jogszabályok szerint akár 1300 eurós kártérítés is járhat bőrönd elhagyása, megrongálódása, illetve járat törlése esetén. Az utas akkor is élhet panaszbejelentéssel, ha nem azon az osztályon utazik, melyre előzetesen jegyet váltott – mondta Böröcz Helga közjegyző a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Fontos, hogy hasonló helyzetben kárigényünkkel
először az üzemeltető légitársasághoz forduljunk,
még abban az esetben is, ha egy másik társaság járatával jutottunk el a célállomásunkra. A panaszbejelentési űrlapot – elérhető a légitársaságok repülőtéren kihelyezett pultjánál, illetve jegyvásárlás után is letölthetők – járattörlés, illetve csomag rongálódása esetén hét napon belül el kell juttatni a felelős légitársaságnak. Csomag késve érkezése esetén ez a határidő egészen a kézhez vételtől számítva akár 21 napig is kitolható. Erre az esetre nincs formanyomtatvány, így csak egyszerűen le kell írni a panaszunkat – tette hozzá a közjegyző.
Ha a társaság két hónapig nem reagál bejelentésünkre, ajánlott magyarországi közjegyzőhöz fordulni, mivel
kártérítéshez juthatunk pereskedés nélkül fizetési meghagyásos eljárással.
Ennek előnye, hogy bárki igényelheti, mivel nem szükséges sem ügyvédi közreműködés, sem bizonyíték csatolása. Az ehhez szükséges űrlapot bármely közjegyző irodában kitölthetjük, de akár letölthetjük a Magyar Országos Közjegyző Kamara oldaláról is.
Ha a közjegyző által elküldött felszólításra sem reagál, nem él ellentmondási jogával a légitársaság, abban az esetben az űrlapban megjelölt összeg behajtható a cég számlájáról. Ha viszont 15 napon belül él a jogával, perré alakulhat az ügy, a kérelmező döntésétől függően.
Panasz tehető azon ország illetékes nemzeti hatóságánál, ahol minket a kár ért, viszont a tagállami hatóságoknak nem kötelező jogi tanáccsal ellátni a panaszost, hogy hogyan járjon el ügyében.
forrás: hirado.hu, borítókép illusztráció, mti