Magyarország 365 címmel országos fotópályázat indul

“Magyarország sokunk számára a világ közepe, büszkék vagyunk tájaira, művészetére, közösségeire és a mindennapok sikereire is. Szeretnénk, ha ezen a fotópályázaton minél többen bemutatnák a büszkeségre okot adó értékeket” – mondta Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
A parlamenti államtitkár hozzátette: a pályaműveket szeptember 3-tól lehet benyújtani, a pályázati időszak pedig október közepéig tart. A díjátadót a tervek szerint december elején tartják. A megmérettetésre profi és amatőr fotósok jelentkezését egyaránt várják.
A pályázók “bizonyos technikai feltételek” mellett akár mobilon is elkészíthetik pályamunkáikat. A zsűri mellett a közönség is szavazhat – tette hozzá.
A következő három kategóriában lehet pályázni.
- táj és természet
- épített és tárgyi örökség
- városi és vidéki közösségi életképek
Dömötör Csaba közlése szerint a hagyományteremtő céllal életre hívott fotópályázat legjobb alkotásait “méltó színvonalon” mutatják majd be a nyilvánosságnak. Magyarország 365 fotópályázat erősítheti a hazaszeretetet, a közösségeket és a generációk közötti kötelékeket is. A kezdeményezésben a kormányon kívül a Magyar Természetjárók Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Magyar Turisztikai Ügynökség is részt vesz – tette hozzá.
Kasier Ottó, a zsűri elnöke nagy ívű kezdeményezésnek nevezte a fotópályázatot, amelyre olyan képeket várnak, amelyeknek “lendülete” és “pozitív kisugárzása” van. “Olyan anyaggal szeretnénk kilépni a világ elé, amely ráerősít arra, hogy Magyarországon milyen értékek, közösségek vannak” – tette hozzá a fotográfus, aki örömét fejezte ki a szakmája nevében is a kezdeményezés kapcsán.