Barangolás a múltban: a Nyári Színkör

Ahogyan az idő múlik, elkerülhetetlen, hogy épületek emelkednek és tűnnek el. Ilyen a vásárhelyi Nyári Színkör (Faszínház) is, ami 1898-tól hosszú éveken át szolgálta a település kulturális életét. 1948-ban azonban a rossz állapota miatt úgy döntöttek, hogy lebontják, amire 1950-ben került sor.
Az ország legnagyobb fából készült színköre előcsarnokot, irodát, pénztárt, nézőteret, páholyokat, karzatot, zenekari árkot, színpadot, négy öltözőt, illetve díszlet- és ruhatárat foglalt magába. Színpada 11 méter hosszú és 14 méter széles volt, nézőterén nyolcszáz néző foglalhatott helyet – írta még egy korábbi cikkében a Délmagyar.
A Vásárhely Anno honlapján szerencsére van pár fotó a Faszínházról, így vissza tudunk utazni egy kicsit az időben.
Az első képen – ami 1945-ben készülhetett – Erdei Ferenc beszél a Parasztnapon a Nyári Színkör előtt. A háttérben Áchim L. András egykori szocialista parasztpolitikus és Veres Péter arcképe fedezhető fel.

Jogtulajdonos: Fekete Ház
A Nyári Színkör népkerti épülete egy képeslapon látható az alábbi fotón.

Jogtulajdonos: Tóth Lajosné
A következő képeslapon a Szőnyi utca látképe szerepel, középen a Nyári Színkör épülete fedezhető fel. Balra a református Ótemplom magtára és a bazársor (promenád), jobbra a mai Alföld Galéria épülete, melyben akkoriban Szántó József férfiszabó boltja működött.

Jogtulajdonos: Tóth Lajosné
Az utolsó képen a színkör jegyszedő dolgozói láthatók.

Jogtulajdonos: Földvári László
Aki egy kis nosztalgiára vágyik, vagy csak kíváncsi a város múltjára, az látogasson el a Vásárhely Anno honlapjára, vagy a Facebook oldalára. A múltidézéshez a fotókat mi is a Vásárhely Anno oldaláról válogattuk ki.
(Borítókép jogtulajdonosa: Földvári László; forrás: vasarhelyanno.hu)