A vásárhelyi tömeggyilkosságról emlékezett meg a Mi Hazánk Mozgalom

A többségében vásárhelyi áldozatokról csütörtök délután a Mi Hazánk Mozgalom is megemlékezett a mártíroknak felállított emlékműnél.
Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom vásárhelyi elnöke elmondta, 100 éve a román megszállók erőt akartak demonstrálni. A céljuk az volt, hogy megtörjék a vásárhelyieket, és semmiféle ellenállás ne maradjon.
Először a Városházába tereltek össze, és zártak be olyan embereket, akiknek a vagyonát előzetesen elkobozták, mindenféle koholt vádakra hivatkozva. Július 25-én a foglyokkal elindultak – amit egy Berényinek nevezett személy vezetett – a Dezső-féle tanyára. Balog Norbert kiemelte, találomra, főleg olyan férfiakat választottak ki, akik még erősek voltak, tudtak volna valamit tenni. A menetbe több járókelőt is belekényszerítettek, akiket szintén kivégeztek.
Balog Norbert hangsúlyozta, kicsin múlott, hogy Vásárhely nem lett román város. „Egy igazabb, szebb jövőt szeretnénk, ahol a gyerekeink büszkén, magyarként élhetnek” – tette hozzá.