Vidám várakozás Vásárhelyen a felvételi eredményekre
Egyre csak gyűlnek a fiatalok ma késő délutántól a Népkerti Sörözőben, ahol több programmal is készül a Szeretem Vásárhelyt Egyesület, hogy a nagy pillanat igazán emlékezetes legyen.

Juhász Tündétől, az egyesület egyik alapítótagjától megtudtuk, hagyományteremtő szándékkal szervezik a mostani eseményt, amelynek előzménye Vásárhelyen még nem volt. “Nyilvánvalóan a most érettségizőknek a legizgalmasabb a mai este, de nem csak nekik szól ez a rendezvény. Ez a helyszín pedig egy könnyed nyári összejövetelre tökéletes” – mondta.

Hozzátette, két kivetítőt is felállítanak, az egyiken a Fradi meccset, a másikon a ponthatárokat követhetik a jelenlévők.
Kérdésünkre reagálva Juhász Tünde azt is elmesélte, hogy annak idején a felvételi eredményt követően – amelyet akkor még a postás hozott – gimnáziumi osztálytársaival ünnepelt. Biztosra ment, olyan helyre adta be jelentkezését, ahová tudta, hogy felveszik, így kezdte meg felsőfokú tanulmányait államigazgatási szakon.

Máté Mirabella barátnőivel és osztálytársaival érkezett. A fiatal lány tanári testnevelő szakra adta be jelentkezését a Szegedi Tudományegyetemre, a felvételinek pedig része volt egy igen kemény alkalmassági vizsga is. Első helyen Szegedet jelölte meg, de beadta Pécsre és Budapestre is a jelentkezését.
Máté Mirabella
A hangulat remek a Népkerti Sörözőben, még most sem késő kilátogatni!
A részletes program:
✪Buli a ponthatár-hirdetés előtt, alatt és után, Dj Corvin jóvoltából, a Ti kedvenc zenéitekkel, amit Ti kértek! 
✪Ajándék ital! 
✪FTC Bajnokok Ligája élő mérkőzés közvetítése Óriás kivetítőn! 
✪Felejthetetlen hangulat, közös mulatás, sírás, nevetés! 

✪Grillezés-Kóstoló Mindenkinek!






