Grezsa István házról házra konzultál – szívesen fogadják a vásárhelyiek

Az önálló polgármesterjelöltet szívesen és támogatólag fogadják a vásárhelyiek. A kórházi konzultáció kérdései mellett természetesen személyes ügyek és városüzemeltetési problémák is rendre előkerülnek.
Péntek óta járja Hódmezővásárhely utcáit Grezsa István. Az önálló polgármesterjelölt segítőivel minden ajtón bekopogtat, hogy a napokban indított egészségügyi konzultáció jegyében a vásárhelyi kórházzal kapcsolatos fontos kérdésekről beszélgessen az itt élőkkel. Arról kérdezi őket, egyetértenek-e vele, hogy az önkormányzat rendszeresen anyagi támogatást nyújtson a város kórházának, újítson fel 50 kórtermet, korszerűsítse a gyermekosztályt, és otthonteremtési támogatással csábítson ide fiatal orvosokat, nővéreket, szakdolgozókat. Hol máshol indíthatta volna a kopogtatást Grezsa István, mint saját utcájában, a Károlyi utcában.
„Fontosnak tartom, hogy minél több emberrel találkozzak, és megismerjem a véleményüket. Anélkül ugyanis, hogy találkoznék és beszélgetnék a vásárhelyiekkel, nem szabad elindulni a választáson. Ezért segítőimmel bejárom valamennyi választókörzetet. Bízom benne, hogy a mindannyiunkat, gyermekeink és unokáink jövőjét érintő kórházi konzultáció felkelti az érdeklődésüket, és válaszaikkal segítik munkámat. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mivel rendkívül elmérgesedtek a viszonyok a városban, lesznek, akiknek más a véleményük, mint nekem, ezt maximálisan tiszteletben tartom. Előre is köszönöm azoknak, akik kedvesen fogadnak”
– mondta elöljáróban az önálló polgármesterjelölt.
Az első tapasztalatok mindenképpen kedvezőek és biztatóak, a vásárhelyiek ugyanis rendkívül kedvesen, szívesen és támogatólag fogadták Grezsát. Ismerik és tisztelik őt, a személyes bemutatkozóra szinte nincs is szükség. Gyakorlatilag nem akadt ház, ahol nem hallottak volna róla, hogy az címzetes főorvos, egészségügyi szakember, önkormányzati képviselő, miniszteri biztos ringbe száll ősszel a város polgármesteri székéért. Míg a jelöltet kísértük, alig egy-két helyen utasították vissza – udvariasan – a vele való beszélgetést.
A találkozások során persze fel-felbukkantak a régi, személyes, családi emlékek, a rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal kapcsolatos sztorik. Akadt, aki feledhetetlen kártyapartikra, más a vendég legendás irodalomtörténész édesapjára emlékezett, vagy politikus, orvos testvéréről kérdezett, de olyan is volt, akivel a futballról cseréltek eszmét, mert együtt rúgta a bőrt Vásárhelyen a politikus egyik fiával.
„Most nem doktorbácsiként jöttem, hanem azért, mert ősszel polgármesterjelöltként indulok a választáson” – hallottuk több helyen Grezsától. „Akkor nem is lesz többet doktor?” – kérdezték több helyen némi csalódottsággal, mire a jelölt elmagyarázta, ezúttal más minőségben szólította meg városa, ha ősszel sikerül győznie, akkor az önkormányzat vezetésében várnak rá fontos feladatok. Megtudjuk tőle, másfél évtized sikeres és eredményes vásárhelyi háziorvosi tevékenységét követően ötödik éve helyettesítik praxisában. Az emlékek persze orvos és betegek részéről is kitörölhetetlenek. Számos háznál kerülnek szóba rögtön a különféle egészségügyi problémák, nyavalyák. Grezsának mindenkihez van egy-egy kedves szava, tanácsa és útmutatása. „A doktornő egyébként kiválóan, közmegelégedésre helyettesít évek óta, nagyon szépen helytáll” – jegyzi meg.
Grezsa doktor kopogtat és kérdez, a vásárhelyiek pedig válaszolnak. Reakcióikból egyértelműen kitűnik, szükségesnek, sőt, elengedhetetlennek tartják a kórház fejlesztését. Saját bőrükön érzik, hogy ráférne a korszerűsítés az intézményre, és az orvos-, valamint nővérhiány enyhítését is olyan feladatnak tartják, melynek megoldása nem halogatható. Az egészségügyi és a személyes egészségi állapottal kapcsolatos kérdések mellett rendre városüzemeltetési problémákkal is szembesítették a vendéget.
„Doktor úr, mikor teszik már rendbe ezt az utcát? A kátyúk miatt szinte már lehetetlen itt közlekedni” – vetették a szemére többen is. És valóban, a Károlyi utca már-már járhatatlannak tűnik az aszfalthibák miatt. Grezsa elismerte, az itt élők évek várják, hogy a Szent István utcához hasonlóan kiszélesített, szegélyes utat kapjanak, és mindenkinek megígéri, megválasztása esetén mindenképpen odafigyel a tarthatatlan helyzet orvoslására. Mint ahogy arra is gondja lesz, hogy megoldják az utca vízelvezetési problémáit. Sokan panaszkodtak ugyanis arra, hogy a páratlan oldalon nincsen szintezve a csapadékvíz-elvezető rendszer, a víz és a szemét is idefolyik a környékről. „Hányszor jeleztük már a közterületeseknek, de nem történt semmi” – árulta el egy úr.
Ha már közterületesek, nem sokkal az indulás után a városüzemeltetés egy autója gurult el mellettünk. A városháza munkatársai rajta tartják a szemüket, mi történik a városban. Grezsa barátságosan integetett a kíváncsiskodóknak.
Az árkok viszont nem csak a Károlyi utca páratlan oldalán élők életét keserítik meg. Az önálló polgármesterjelölt azért lépett színre, hogy betemesse azokat, véget vessen a céltalan és értelmetlen háborúskodásnak, megosztottságnak, megteremtse a fejlődéshez nélkülözhetetlen békét. Ezért – bár sokan kérdezik – nem foglalkozik a jelenlegi polgármesterrel, nem bírálja őt, nem kritizálja az elmúlt másfél esztendő eredményeit, pontosabban eredménytelenségét. Grezsa István előre tekint, és ezt értékelik a vásárhelyiek.
„Jaj, tényleg, tényleg a Grezsa István tetszik lenni? Úgy örülök, hogy indul, hála az égnek, gratulálok” – lelkendezett egy hölgy, mire a vendég diplomatikusan úgy reagált: „Még ne tessék gratulálni, majd ősszel.” „Örülök, hogy indul, javasoltam már magát korábban is; magától jobbat nem tudok elképzelni” – üdvözölte egy másik asszony. „Hallottuk, hogy indul, támogatjuk, és szurkolunk! Csak sikerüljön! Emez mennyire vetette meg a lábát?” – kérdezték célzatosan egy következő háznál. „Megteszünk mindent” – ígérte az önálló polgármesterjelölt, szigorúan kerülve a politikai adok-kapokot.
„Majd a Jóisten eldönti” – összegzett. „És a választók” – hívta fel az önálló polgármesterjelölt figyelmét egyik beszélgetőpartnere.
Grezsa István persze tisztában van ezzel. Pontosan tudja, ahhoz, hogy megteremtse a bizalmat, minél több emberrel kell találkoznia, beszélgetnie, kezet fognia. Ezért is határozta el, hogy házról házra járja Vásárhelyet. Nem szónokol, hanem cselekszik. Megkezdte a város újraegyesítését.