Igazi bulihangulatot teremtett Jolly és Suzy a Fürdőfesztiválon

A fesztivál zárónapján a bográcsok is előkerültek, de koncertekből, mozgásból és csobbanásból sem volt hiány a Hagymatikumban.
Akárcsak az előző években, idén is az ízeké volt a főszerep a Fürdőfesztivál harmadikán napján: a bográcsok és tárcsák előkerültek, hogy finomabbnál finomabb ételek kerüljenek elkészítésre.
A csapatok tagjai vidám hangulatban készítették az ételeket, ráadásul többen a “versenytársakkal” is megismerkedtek. Voltak, aki Vajdaságból, Ludasról érkeztek Makóra, hogy hagyományos ételeikkel szálljanak versenybe. Mint Engi Péter portálunknak elmondta, több alkalommal jártak már a Hagymatikumban, illetve a tavalyi Fürdőfesztiválon is főztek már, amely nagyon megtetszett a társaságuknak, így idén is jöttek.
– Nem a verseny a lényeg, hanem a szórakozás, hogy jól érezzük magunkat és hogy együtt, egy igazi csapatot alkossunk itt az anyaországunkban is – hangsúlyozta a ludasi csapat tagja, aki azt is elárulta, hogy a mai napon hagyományos csevap rostélyost és igazi birkapörköltet, azaz birkapaprikást készítenek, amiket otthon is nagy szeretettel fogyasztanak.
Mire a versenyfogások elkészültek, az eső is eleredt, de ez nem vette a résztvevők kedvét, a zsűri pedig ezalatt végigkóstolta az ételeket. Ocskó János a Gloriusból érkezett, hogy pontozza a fogásokat, és mint elmondta, színes mezőny várta őket, a döntés meghozásában nemcsak az íz, hanem az esztétikum is számít. A zsűrit erősítette még Libor Mária „Limara”, és szerkesztőségünk tagja, Gajáta Fanni. A képzeletbeli dobogóra pedig végül a Tökös Ötös állhatott, akik pörkölttel arattak győzelmet.
A délutánt az Envy Fashion divatbemutatója nyitotta, ahol számos színes alkotást tekinthettek meg a fürdőzők, amit vízi torna követett, amelyhez nagyon sokan csatlakoztak.
Makó Híradó