Az idei évben is sikert aratott Hódmezővásárhelyen a box tábor

A Hódmezővásárhelyi Box Klub vezetője, Szalkai Edina immár sokadik alkalommal rendezte meg a városi fiatalok körében igen csak közkedvelt box tábort.
A programokban és élményekben gazdag táborra mindig nagy az érdeklődés a vásárhelyi gyermekek körében, idén sem volt ez másként.
A klub vezetője, Szalkai Edina lapunknak elmondta, hogy az elmúlt néhány napban nem csak a box szerelmesei és a csapat oszlopos tagjai vettek részt az edzésekkel és mókával telített eseményen, hanem olyan gyermekek is, akik még csak most ízlelgetik ezen sport világát.
A cél a nyári szünet egy apró kis részének hasznos időtöltése volt. A boxolás mellett különböző játékokra és versenyekre is sor került. Ilyen volt például a dinnyeevő verseny, az uszodába való ellátogatás, vagy mondjuk az ugrálókötél és a fekvőtámasztartó verseny is.
A gyermekek naponta többször, többféle edzésben is részesültek. Míg az utolsó nap fénypontja a magyar box legikonikusabb alakjának táborzáróján való részvétel volt. Erdei Zsolt, avagy a mindenki számára Madárként ismert boxoló óriási örömet és élményt okozott a táborban résztvevők számára.
A sportolók boldogan, élményekkel telítve tértek haza.