Egészségügyi dolgozókat jutalmaztak Makón

Dr. Kallai Árpád főigazgató elmondta: az egészségügyi dolgozók ünnepén mindenkinek megköszöni az egész éves kiemelkedő munkáját, hiszen egy több tízezer fős közösségért dolgoznak nap mint nap. Ahogy a korábbi esztendőkben, így most a jók közül a legjobbakat elismerésben is részesítették – számolt be a portál az ünnepi eseményről.

Fotó: radio7.hu
Dr. Kallai Árpád kitért arra is, hogy a két egészségügyi intézményben tevékenykedők nem csupán a gyógyítás a feladata, hanem a betegek és hozzátartozóinak lelki segítése is. Az utóbbi néha nehezebb, mint maga az egészségügyi ellátás. Szerencsére a visszajelzések alapján a betegek és családtagjaik többnyire pozitív dolgokat tapasztalnak.
(Fotók és információk forrása: radio7.hu)