A pszichológus szerint minden egyes pofonnal kettőt lép hátra a szülő

Fridvalszki Nóra Magdolna szerint súlyos veszélyekkel jár, hogy Márki-Zay Péter kijelentései nyomán a testi fenyítés megengedhetősége az utóbbi napokban a társadalmi párbeszéd részévé vált hazánkban. A gyermekek rendszeres és módszeres érzelmi vagy fizikai bántalmazása ugyanis rendkívüli károkat okoz fejlődésükben. A bántalmazott gyermekek a későbbiekben felnőttként nagyobb eséllyel válnak bántalmazások áldozataivá, vagy lesznek maguk is testileg fenyítő szülők, bántalmazó felnőttek.

Annak kapcsán, hogy a napokban a gyermekek testi fenyítésének megengedhetősége mint olyan újra bekerült a hazai társadalmi diskurzusba, fontos leszögezni: a gyermeknevelésben bántalmazási célú eszközöket alkalmazni egyszerre hibás és tilos. Márpedig a testi fenyítés, az érzelmi és fizikai büntetés, valamint a szeretetmegvonás is ebbe a nagy gyűjtőfogalomba tartozik – hívja fel a figyelmet Fridvalszki Nóra Magdolna pszichológus. Annak kapcsán kerestük meg, hogy országos vita kerekedett Márki-Zay Péter kinyilatkoztatásaiból: a polgármester szerint a gyermekek testi fenyítését, például a nyitott kézfejjel való megütését is lehetővé tévő kanadai szabályozás szerencsésebb, mint a túl szigorú magyar, és „senki nem lett amiatt traumatizált felnőtt, mert az édesanyja ráütött egyet a fenekére”.

A gyermekbántalmazások területén komoly jártassággal bíró szakember szerint alapvető szempont, hogy a pozitív megerősítéssel szolgáló nevelési módszereket részesítsük előnyben. „Nem az a megoldás, hogy büntetem a kicsit, ha veszélybe sodorja magát, hanem ellenkezőleg, amennyiben a gyermek számára nem veszélyes módon játszik vagy teszi a dolgát, akkor szavaim által jutalmazom. A rohanó életmód miatt a szülők sajnos gyakran hajlamosak elfelejteni, mennyit ér egy-egy dicséret: ügyes vagy, büszke vagyok rá, örülök neki… A gyermekeknek szárnyakat lehet adni a dicsérő szavakkal!” – kezdi beszélgetésünket a pszichológus.

Megerősíti: a 2005 óta érvényben lévő magyar jogszabályok kifejezetten tiltják a gyermekek módszeres és rendszeres testi jellegű fenyítését, amit a gyermekvédelmi rendszer ellenőriz, a törvény pedig szigorúan büntet. Ennek kapcsán a WHO definíciója áll hozzá a legközelebb: „gyermekbántalmazásnak tekintendő a fizikai, érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás, a gyermek egészségének, túlélésének és fejlődésének vagy méltóságának veszélyeztetése egy olyan kapcsolatban, ami felelősségen és bizalmon alapszik”. Aki ezt megsérti, akár érzelmi vagy fizikai bántalmazást alkalmaz, pszichésen súlyos ártalmakat okoz gyermekének, károsan hat annak fejlődésére – üzeni a szakértő.

A gyermekbántalmazás általános jeleiként azonosítják a pszichológusok, hogy az érintett apróságok bizalmatlanná válnak, félnek, visszahúzódnak, de agresszívvá, durvává is változhatnak, hajlamosak lesznek a drámai hangulatváltozásokra. Óvodáskorban alvási nehézségek, bepisilás, bekakilás jelentkezhet, kisiskoláskorban romolhat az iskolai teljesítmény és koncentráció, felerősödhetnek a szorongás és a túlzott stresszreakciók, a serdülőknél túlzott harag és agresszió, valamint elszigetelődés mutatkozhat. Általában véve is elmondható, hogy a bántalmazottak jó eséllyel nem tudnak megfelelően kapcsolódni társaikhoz, a közösséghez – tudjuk meg tőle.

„Sokan nem számolnak vele, de a gyermek akkor is kötődik, ha bántják, ha kihasználják, mert a szülőkhöz való kötődés és a szeretetük iránti vágy mágikus erő. Ha fizikai vagy érzelmi sérelem éri, bűntudatot él át, úgy érzi, mindenért ő a felelős, ami némaságba tereli, vagyis hiába kellene, nem szól senkinek, hogy bántják. Mindebből egyfajta generációs átok következhet. Ez azt jelenti, hogy aki úgy nő fel, hogy elviseli a módszeres és rendszeres érzelmi vagy fizikai bántalmazást, az a későbbi kapcsolataiban is vagy ugyanígy bántalmazottá válhat, és nem lesz meg benne a leválásra való energia, vagy pedig a korábbi szülői minta alapján maga is bántalmazóvá lehet” – mutat rá az érzelmi bántalmazás és a testi fenyítés hosszú távú veszélyeire.

Itt jegyezzük meg, a tűzzel játszanak azok felnőttek, akik a Márki-Zay-féle kinyilatkoztatás óta akár a közösségi médiafelületeken arról értekeznek, milyen jót tettek annak idején nekik vagy éppen a szomszéd gyermeknek az atyai és anyai pofonok, fenékre és kézre verések, mert ezek igenis rendkívül ártalmasak! A testi és lelki fenyítésekből súlyos sérülések, traumák következhetnek, melyek a szakember szerint nemcsak az adott ember életét, de majdan az ő gyermekét, azaz a következő nemzedéket is befolyásolhatják.

„A rendszeres és módszeres fizikai fenyítés azért sem szabad, hogy eszköze legyen a gyermeknevelésnek, mert bizalmon alapuló, nagyon sérülékeny kötődési kapcsolatról van szó. Akkor járunk el helyesen, ha pozitív jutalmazással és megerősítéssel, feltétel nélküli szeretettel közelítjük meg gyermekünket. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szabunk számára korlátokat és határokat, ám ha ezeket a kereteket szeretettel, jól közvetítem felé, akkor könnyebben megérti, azért teszem, mert szeretem, féltem, vigyázok rá. Fontos, hogy a gyermek milyen mintát él át, mert az mélyen beleivódik, és felnőttként is meghatározza” – erősíti meg Fridvalszki Nóra Magdolna.

Az érzelmi és fizikai fenyítés mellett ugyanis a természetesen a teljesen ráhagyó nevelés is súlyos bántalmazási forma – magyarázza el ennek kapcsán. Ez azt jelenti, hogy nem foglalkozunk a gyermekkel, nem adjuk meg neki a szülő szeretetéből és óvásából fakadó, szükséges keretet. „Ugyanakkor a két szélsőség között – vagyis hogy mindent ráhagyok vagy rendszeresen testileg fenyítem – rengeteg lehetőség és eszköz van arra, hogy épen, egészségben, méltóságához, fejlődéséhez, értelmi színvonalához viszonyítottan szeretetben neveljem a gyermeket” – mondja.

A pszichológus szerint nagyon nem szerencsés tehát, hogy a gyermekveréshez jutott vissza a társadalmi vita. Sokkal fontosabb és célravezetőbb lenne a nevelés új kihívásaival foglalkozni, azokra megfelelő választ adni,mintsem olyan régvolt, rossz emlékű elméleteket leporolni, hogy a rendszeres és módszeres testi fenyítés nevelési „hatékonyságát” népszerűsítjük. Manapság ugyanis – mondja – házasságok több mint fele válással végződik, ami súlyos traumát, gyászfolyamatot jelent a gyermekeknek, mozaikcsaládokkal, töredezett családszerkezetekkel, az azokból fakadó nevelési problémákkal küzdünk.

„Fontos lenne, hogy sokkal több pozitív megerősítésen alapuló nevelési elvet, mintát közvetítsünk a társadalom felé, például arról beszéljünk, hogy az elvált szülőknek miként kell úgy nevelniük a gyermeküket, hogy biztosítani tudják egészséges fejlődését, és mennyire káros nemcsak a fizikai vagy az érzelmi bántalmazás, hanem az is, ha az ilyen fragmentált családmodelleknél az egyik szülő mindent megenged, a másik pedig semmit. Ezek ma a 21. századi nyugati világ legnagyobb nevelési kihívásai. Rendkívül károsnak tartom, ha a rendszeres és módszeres testi fenyítő eszközökhöz való visszatérés diskurzusa kerül előtérbe ahelyett, hogy miként segítsük az elvált szülők gyermekeinek nevelését, hogyan óvjuk meg gyermekeinket a rohanó világban, miként adjunk nekik szerető légkört és pozitív visszajelzéseket odahaza, mit tehetünk szülőként azért, hogy minél több minőségi időt töltsünk el csemeténkkel. Inkább ezekről a kihívásokról kellene beszélni” – állítja.

Fridvalszki Nóra Magdolna szerint annak, aki ütne, érdemes előbb gondolkodnia és önkritikát gyakorolnia. „Nem ítélek el senkit, aki egyszer mondjuk egy veszélyes helyzettől erősen visszahúzta a gyermeket. Aki viszont a módszeres érzelmi vagy fizikai bántalmazást célravezető nevelési eszköznek tartja, annak ajánlom, legyen magához önkritikus, gondolkodjon el rajta, hány pozitív megerősítő eszközt használ, hány helyzetben erősíti meg jutalmazással, dicsérő szavakkal gyermekét, hányszor beszélget el vele türelmesen arról, hogy nem helyes, amit tesz” – húzza alá.

Azt is fontosnak tartja, hogy semmi sem lehetetlen, tehát aki elég erős személyiséggel rendelkezik, akár a gyermekkorában megtanult negatív mintát is leküzdheti. Vagyis akit gyermekként testileg fenyítettek, az ugyan jó eséllyel ugyanígy jár el saját gyermekeivel szemben is, de mindig van más út! „Hihetetlen ereje van annak, milyen mintát lát és él meg egy gyermek, ez egész életében kihat a viselkedésére. Ez természetesen az érzelmi és fizikai bántalmazásra is igaz. Vagyis a gyermekkori minta nagyon erősen meghatározza a viselkedést és a későbbi szerepeket, de aki elég erős, az változtathat ezen. Sok kis döntést kell meghoznia, sok kérdést kell nap mint nap feltennie egy szülőnek, mire felnő a gyermeke, de ha valaki elég erős személyiség, akkor képes lehet elítélni a bántalmazást, elítélni azt, ami gyermekként neki fájdalmas volt, ellene menni annak, hogy saját gyermekét negatív eszközökkel akarja a jó úton vezetni” – így a pszichológus, aki ennek kapcsán a szakmai tanácsadás fontosságára is felhívja a figyelmet.

„Meg kell tanítanunk a szülőknek, hogy a pozitív megerősítésnek, a pozitív, dicsérő, jutalmazó mintának óriási szerepe van a nevelésben. Aki szívesen megpofozná a gyermekét, értse meg, egy pofonnal adott esetben kettőt lép hátra, ráadásul súlyos sérülést okoz gyermekének. Ehelyett ha elmondaná a kicsinek, mit miért nem szabad, mikor rossz fát tesz a tűzre, vagy jutalmazná, ha elkerülte a veszélyes szituációt, akkor mindjárt kettőt lépne előre. Ha megtörik a bizalom, és elsődleges kötődési sérülést szenved a gyermek, az rendkívül károsan hat a személyiségére, de még testi és lelki egészségére is. Minden szülőnek felelőssége van ebben, hiszen a gyermek csak biztonságban tud jól világot felfedezni. Ezért is óvnék személyesen is mindenkit a negatív nevelési eszközöktől” – zárja gondolatait Fridvalszki Nóra Magdolna.