A hét embere: Hevesi Judit költőnő szerint az irodalom legfontosabb feladata empatikussá tenni az embert
Ezúttal a hét embereként a hódmezővásárhelyi születésű költőnőt, Hevesi Juditot mutatjuk be.
Hevesi Judit első verseskötete 2015-ben jelent meg, Hálátlanok búcsúja címen. Ezt követően 2015/2016-ban Friderich Schiller: Haramiák című darabját Cziglényi Boglárkával közös fordításában a Pest Színház játszotta, ahol a rendező Kovács D. Dániel volt. Majd 2017-ben a Holnap ne gyere című verseskötetével aratott elképesztő sikert. Jelenleg Budapesten él és a Corvin Kiadó szerkesztőjeként dolgozik. Emellett pedig azon igyekszik, hogy harmadik verseskötete is mielőbb a polcokra kerüljön.
A hódmezővásárhelyi költőnő kétségkívül a mai magyar kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Tehetsége és szorgalma pedig időről-időre egyre feljebb és feljebb viszi.
– Sokáig nem hittem abban, hogy az, amit én leírok elég jelentős ahhoz, hogy valahol, valamilyen formában megjelenjen. Sőt igazán késztetést sem éreztem arra, hogy írjak. Inkább csak olvastam, sokat, mindenfélét. És mivel tanulmányaim egy részét a Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Karán, német szakon végeztem, leginkább a fordítás volt az, ami magával ragadott. A legkülönbözőbb szövegek iránti szeretet valahol mélyen megvolt bennem, viszont az, hogy tollat ragadjak már kevésbé vonzott. Aztán a húszas éveim elején egyre közelebb kerültem az irodalomhoz. Majd elkezdtem könyv recenziókat írni, amik idővel elkezdtek megjelenni itt-ott, míg végül bekerültek az Élet és Irodalomba. Azt hiszem ez adta meg azt az áttörést, minek köszönhetően aztán leírtam három, nagyon hasonló tematikával bíró verset, majd bátran elküldtem azokat is az ÉS-be, ők pedig azokat is leközölték. Ekkora fordult meg először a fejemben az, hogy ezzel talán érdemes lenne komolyabban is foglalkozni
– kezdte gondolatait Hevesi Judit.
Ezt követően megnyert egy kutatói ösztöndíjat, amivel Izraelbe utazott. Elmondása szerint itt találkozott először az egyéni és kollektív trauma, vagyis az egyéni, általa megtapasztalt és egy közösségben keletkezett veszteségérzet hasonlóságával és a történelem által formált impulzusok és gondolatok hatásaival.
– Ahogyan egyre többet láttam és éreztem a világból, elkezdett foglalkoztatni az, ami már nincs. Az elmúlás érdekel. A fájdalmas és olyan mélyen rejtőző dolgok, amelyek sokszor tabunak minősülnek. Kicsit mindig arról írok, ami nincs. Ezeket az érzelmeket és gondolatokat kezdtem el papírra vetni, így született meg az első kötetem, amit aztán követett egy második is. Ezekről az olvasók talán azt gondolhatják, hogy tulajdonképpen két nagyon végletes témakör került a polcokra általuk, én mégis azt érzem, hogy a két munka valahol találkozik és egyúttal össze is ér. Jellemző, hogy egy egységgé akarom rendezni az érzéseimet és a gondolataimat, amikor egy kötetben gondolkodom. Az egységek elsősorban sorok, majd ciklusok, míg végül kötetekké válnak. Nem versek egymásutániságában gondolkodom tehát: a versek egy hálózat darabjai, cérnák, amelyek különböző színűek, mégis valahol, valahogyan találkoznak, és, ha szerencsém van, végül kiadják a várt mintát
– osztotta meg a költőnő.
És bár az első verseskötete is fontos, beszédre érdemes témákkal foglalkozott, mégis a második volt az, ami meghozta számára a magyar kortárs irodalomban való áttörést és ismertséget. Ezzel vált egy ország számára közkedvelté a munkássága, és nem utolsó sorban a neve. Művei minden korosztályt képesek elérni és lenyűgözni.
– Amikor megjelent a Holnap ne gyere címen futó kötetem, akkor hitettem el először önmagammal azt, hogy ez itt már biztosan nem a véletlen műve. Nagyon klassz és felemelő érzés volt a kezemben tartani a munkámat. A benne található versek olyan kis történetek is egyben, amelyekkel talán könnyű azonosulni. Sokszor sokan megkérdezték már, hogy hogyan lehet jól írni. Azt gondolom, hogy ennek egy alapfeltétele van: az empátia. Ez a legfőbb feladata magának az irodalomnak is, hogy általa empatikussá tegye az embereket. Nekünk, akik ezen dolgozunk, nagyon fontos elképzelnünk azt a formát és szöveget, ami által áttudjuk adni hitelesen ezeket az érzéseket, gondolatokat, más nézőpontokból is, mert végül úgyis az dönt, hogy mennyire vagyunk hitelesek
– fejtette ki a szerkesztő.
Elárulta, hogy költőnőnek lenni ma már egy bizonyos szinten ugyan elfogadott, de még mindig nem teljesen természetes. Az irodalom világa ugyanis tele van férfi alkotókkal, akik mellett a nőknek bizony többet kell teljesíteniük ahhoz, hogy figyelmet kapjanak. És végül mesélt a minden bizonnyal 2020-ban megjelenő, legújabb kötetéről is.
– A várhatóan jövőre megjelenő kötetem egy teljesen más tematikát és formát ölt majd, mint az eddigiek. Inkább verses regény, ami egy szívtranszplantáción átesett ember életét mutatja be. Az inspirációt a párom és az ő hivatása biztosította. A benne rejlő művek pedig a szív funkcióját, annak a milyenségét, a rendeltetéseit, a hozzá tartozó társas kapcsolatokat és interakciókat firtatják. Kérdés, hogy hogyan sikerül majd, mivel nem írtam még kötetet boldogan. A tompa fájdalom nélkül talán eltudok érni olyan pontokat, amelyeket korábban nem láttam, nem értem el
– mesélte az alkotó.
Kiemelte, hogy jelenleg amellett, hogy főállásban a budapesti Corvina Kiadónál szerkeszt, sok minden mással is foglalkozik. Például film és sorozat forgatókönyveket ír, drámákat fordít, és harmadik verseskötetén dolgozik, amely a Szívtelen versek címet viseli majd. De előszeretettel hívják az ország legkülönbözőbb tájaira irodalomórákat tartani általános iskolákba és középiskolákba egyaránt, ahová ő boldogan megy.
Fotó: Gémes Sándor
