Fotókon a Kossuth téri Citroën találkozó

Az egyik helyi kereskedésnek köszönhetően 14. alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen a Citroënek Országos Találkozóját.
A programon old timerek, kacsák és junior kategóriájú járművek között hirdettek versenyt. A Kossuth térre érkező nézők közönségszavazatai alapján választották ki a legeket minden kategóriában, valamint a Citroënek fel is vonultak a városban.
Emellett kísérőrendezvényeket is tartottak. Bemutatkoztak például helyi zenekarok és kézműves termékek vásárával is várták a látogatókat.
Sajtiné Szabó Gabriella, a szervező autószalon értékesítési képviselője korábban úgy nyilatkozott: „A Kossuth teret be fogják zsongani ezek a Citroënek. Két óra magasságában lesz majd a Citroën centenáriumi megemlékezés, mert hiszen az idén száz éves a Citroën, emiatt külön figyelmet is kap ez a találkozó, mert a vidéki rendezvények között ez lesz a centenáriumi megemlékezése a márkának.”