Jég-Hagymanót készített a világbajnok jégszobrász

Hamar kitalálták a bartókos diákok, hogy M. Tóth Zsolt világbajnok jégszobrász Hagymanót faragja ki jégből. A látványjégfaragás alig tartott fél óráig, de az eredménynek – és a levágott jégdaraboknak – minden gyermek örült. M. Tóth Zsolt a munka után elárulta, nem szokott tervet készíteni, csak nekilát a munkának. Makóra egy közel 130 kilós jégtömbbel érkezett, amely a nyári kánikulában 8-9 nap alatt fagy meg teljesen. A jégszobrász nemcsak jéggel, hanem fával és homokkal is dolgozik: az év elején Németországban mintegy másfél héten át keresztül szobrászkodott a homok segítségével.
Zsolttal jó kapcsolatot ápol Bárdi Andrea művésztanár. Mint a rendhagyó óra előtt elárulta, a Jégvarázs rendezvényen ismerkedett meg a jégszobrásszal. Bár a fafaragás a profilja, abban van nagy gyakorlata, jéggel is szeret dolgozni – úgy gondolja, izgalmasabb a jeget megmunkálni.
– A látványfaragást közösségi oldalán hirdette meg Zsolt. Természetesen éltünk a lehetőséggel, mivel úgy gondoltuk, ez egy érdekes program lehet a gyerekek számára – fogalmazott Bárdi Andrea.
forrás: makohirado.hu