Liszt-majmocska született a Szegedi Vadasparkban

A kölyök már túl van a legkritikusabb időszakon, szépen fejlődik, idejének nagy részét apja bundájába csimpaszkodva tölti.

A Liszt-majmocska néven is ismert gyapjasfejű tamarin (Saguinus oedipus) – amely a leginkább veszélyeztetett főemlősök egyike – viszonylag jól szaporodik állatkertekben a fajmentő tenyészprogramnak köszönhetően. A szegedi tenyészpár hímje Németországból érkezett, a nőstény pedig a Tisza-parti város állatkertjében született.

A gondozók aggódva figyelték a pár első kicsinyének fejlődését, mert rendkívül érzékeny állatokról van szó, a nagyobb forgalmú napokon el is takarták kifutójukat. A kölyök már túl van a legkritikusabb időszakon, szépen fejlődik. Ahogy a karmosmajmoknál szokás, a látogatók többnyire az apánál figyelhetik meg a kölyköt, az anya elsősorban csak szoptatni veszi át.

A Szegedi Vadaspark majmocskái arról is ismertek, hogy nagyon harciasak, és vehemensen védik egymást, mikor valamilyen oknál fogva – állatorvosi vizsgálat miatt – be kell fogni egy-egy egyedet.

A Liszt-majmocskák helyzete élőhelyükön aggasztó, az észak-kolumbiai esőerdőkben a becslések szerint mindössze kétezer felnőtt egyed élhet. Az 1960-as és 1970-es években tízezrével fogták be őket orvosi kutatásokra és hobbiállattartás céljából, jelenleg pedig az élőhelyének elvesztése veszélyezteti a faj fennmaradását.

A másodlagos erdőkben, erdőszéleken élő gyapjasfejű tamarin nappal aktív, 2–13 tagból álló, nemek szerint elkülönülő rangsorú csoportokban él több mint tízhektáros területen.

Gyümölcsökkel, fanedvekkel, rügyekkel, virágokkal táplálkoznak, de nem vetik meg a rovarokat és az apróbb emlősöket sem. 350-450 gramm közötti tömegű testüket és hosszú farkukat barnás szőr borítja, hasuk, lábaik és fejszőrzetük fehér. A majom a nevét a Liszt Ferenc zeneszerző hajára emlékeztető „hajviseletéről” kapta.

A faj nőstényei 140-150 napig vemhesek, s egyszerre általában egy-két, ritkán három, csupán 40 grammos utódnak adnak életet.

Jellegzetes viselkedésformájuk a heccelés. A kihívó fél rámered ellenfelére, és elnyúló, dallamos hangsorozatot ad ki. Ezt addig műveli, míg a másik egyed hasonlóképpen válaszol. A majmocskák a sajátos duett közben felborzolják bundájukat. Ezután peckes járással megközelítik egymást, majd nyitott szájjal összeérintik ajkaikat. Addig maradnak így, míg a gyengébb állat már nem bírja tovább a feszültséget és távozik.

Kép: illusztráció: MTI/Mészáros János